#9

Nfol @ 2004. november 1.

Mivel tegnap mi bejártuk a temetőket, a hétfő délelőttöt otthon töltöttem. Délután már vissza kellett jönnöm Debrecenbe, mivel kedden reggeltől órám volt. Fél négykor el is indultunk, háromnegyed óra alatt kiértünk Nyíregyházáról, aztán végig a négyes főútnak nevezett dűlőn. Ez külön jó egyébként, az ötven kilométeres szakaszon folyton azokat a részeket javítják ki, amik még viszonylag jó állapotúak; ahol meg szétrázza a kocsit az út, azt b****nak lefedni.

Ilyenkor már elég korán sötétedik, ez viszont nem hiszem, hogy komoly mentség lenne arra, ahogyan a nagy többség viselkedett az úton. A szemből jövők simán benézték az előzéseket, ilyenkor persze nekem kell fékezni, lehúzódni, eltűnni onnan. Pedig nehéz dolog észrevenni két fényszórót a sötétben... De ez semmi ahhoz képest, amit a mögöttünk érkezők alkottak folyamatosan. Megelőznek, de mivel jönnek szemből, hiába hagyok nekik helyet magam előtt, ha nem figyelek oda, könnyen letarolják a mi kocsink elejét. Volt, aki még integetett is, hogy húzzam már arrébb a belemet. Hát, engem igazán nem zavar, ha ő meg akar halni, csak engem hagyjon békén addig. Nem jó ez a hozzáállás, tudom, de akkor is. Sokan meg beelőzik az egész sort, amivel egészen két perccel hamarabb érnek Debrecenbe, mint mi, természetesen a legritkább esetben képesek visszafogi magukat, és a biztos pozíciót feláldozzák a bizonytalanért, ami kettővel előrébb van. Hát, ők tudják. Csak az autóvezetésben mindez azért gáz, mert ha valaki elcsesz valamit, akkor egyáltalán nem garantált, hogy csak neki származik belőle baja. Mert egy ilyen előzési szituációnál például, ha az illető nem fér be oda, ahova szeretne, akkor egyrészt rommá törik az ő és a szembe jövő autója, ami nem csoda, tekintve, hogy az ütközés egyenértékű azzal, ha egy falnak megy neki 180 km/h-val (hamindketten 90-nel haladnak, de ilyen nem nagyon van). Aztán ott van a megelőzött jármű, az is kap bőven a szórásból, ha esetleg a riadalom miatt nem rántja egyből bele az árokba a vezető. És Halottak Napján jobban észreveszi az ember, hogy mennyi útmenti fánál égnek a mécsesek.

Amikor jogosítványt szereztem, sokat gondolkodtam azon, hogy hatalmas felelősséget vesz a nyakába az, aki autót vezet. Eleinte tartottam is attól, hogy miként fog rám hatni a dolog, de nem éreztem semmi furcsát. Csupán minden elindulásnál, minden manővernél bevillan az agyamban, hogy ha nem is magamért, legalább a többi utas biztonságáért tegyek meg mindent. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha valakit elgázolnék a zebrán, még akkor sem, ha nem én hibázok. Akik már tapasztasztalták, azok mind állítják, hogy a karosszérián csattanó test hangjánál nincsen borzasztóbb - én meg minél később szeretném érezni ezt az érzést, illetve, ha van rá mód, akkor a minél később legyen egyenlő a sohával. Ennek ellenére szerintem rengeteg a felelőtlen vezető, akik szerint a KRESZ nem kötelezően betartandó, csak egy nagy tippgyűjtemény az egész, mert a kocsi sem jogsival megy, hanem üzemanyaggal. És az ilyenek miatt is ég annyi gyertya az út mentén...