#87

Nfol @ 2005. március 24.

Nehéz ezt így bevallani - ország-világ előtt, ahogy a jelentős számú délutáni problémamegoldó talkshow-ban szokás mondani -, de ma tulajdonképpen egyetlen értelmes gondolatom nem volt, igaz, értelmetlen sem nagyon. Az udvaron játszottam a kutyával, legalább élveztem kicsit a jó időt. De tényleg, gondolj bele, március végén pólóban lehet kint lenni, két hete meg havazott... Érdekesek egyébként az állatok is. Az én kutyám, aki fajtáját tekintve pumi (nem, nem elírás, teljes mértékig rokona a pulinak, csak a szőre rövid és göndör) és az előkelő Totó névre hallgat (már amikor hallgat rá...:), tökéletesen viseli a terelőkutyák összes tulajdonságát, azaz: ami mozog, az meg lesz vizsgálva; ami nem mozog, azt meg kell vizsgálni, hogy mozog-e; ami mozdítható, azt el kell mozdítani. (Bonus joke: állítólag a hadseregben mindent elgurítanak, amit lehet; amit meg nem lehet gurítani, azt addig koptatják, míg gurulni kezd, és akkor gurítják el.) Ennek fényében talán nem meglepő, hogy hozzánk kerülése óta kedvenc játékszere egy velem egykorú, szovjet gyártmányú műbőr kézilabda; másfél évesen úgy játszik vele, hogy bújtatnunk kell mások elől, nehogy Mattheusnak fülébe jusson a dolog... Szóval kint voltam vele, és csodáltam a rendületlen kitartását, amivel a negyvenedszerre eldobott labdát is ugyanolyan lelkesen hozta vissza a kezembe, mint az elsőt.