Nfol · 2007. december 24.

Kosz szépen

A mai bejegyzés alapjául szolgáló hipotézisem az, hogy minden kedves olvasóm látott már koszt. Ha esetleg valakire az újdonság erejével hat ez a fogalom, az se csüggedjen, ugyanis:

Közvetlen ajánlat Felelős állampolgárnak tartja Ön saját magát? Igen? És ennek ellenére elhiszi a közöttünk járó álságos nyugati ügynökök által a köztudatba rögzíteni próbált ideát, miszerint a világ tiszta és koszmentes? Elgondolkozott már azon, mit rejthetnek a bevásárlóközpontok takarítószemélyzeti helyiségeinek álcázott szupertitkos laboratóriumok? Ha igen, akkor a Koszfelfedező élménytermetTM mindenképpen látnia kell! A Koszfelfedező élményteremTM egyrészt kitűnő szórakozást nyújt az egész család számára, másrészt igazi tényfeltáró kalandtúra, amelyen kellemes, ámde döbbenetesen valóságosnak tűnő környezetben ismerkedhet meg a modern társadalom saját maga utáni legnagyobb ellenségeivel, a kosszal és a porral. A túrán zömök szekrények várnak Önre és családjára, tetejükön több centiméteres porréteggel, gondatlan kezeléstől elmattult magasfényű küszöbökben eshet hasra, hajába hatalmas pókhálók ragadhatnak, az igazán bátrak pedig megtekinthetnek egy századelő óta letöröletlen almáriumot is! "Percekig döbbenten álltam, amikor szembesültem a kosz valódiságával. Már ajánlottam a szomszédaimnak is a túrát." — Karola (37), háztartásbeli Belépőjegyek elővételben kaphatóak az ismert jegypénztáraknál, telefonos rendeléshez tárcsázza a 06-1-SOKAKOSZ telefonszámot még ma! Érdemes sietni, hiszen az első hatezer látogató ajándékba kap egy kosszal teli porzsákot! Ne hagyja ki ezt a fantasztikus ajánlatot!

Esetleg haladjunk. Szóval az ünnepre való tekintettel kiporszívóztam a szobámat, amit persze amúgy is meg szoktam tenni, de a kosz kellőképpen dokumentált jelenség ahhoz, hogy tudjuk, a kosz alattomos, mert sötét felületen világlik, világos felületen meg sötétlik, és az ünnepek előtt direkt erősebben támad, ezért kiemelten kell ellene védekezni, nameg fentről is jött az utasítás, úgyhogy porszívóztam négy nap után ismét. Igaz, hogy még kora délután van és az ajándékozásig van némi idő, de akkor sincsen probléma, ha számítógéphez láncolt rokonunknak, ismerősünknek e pillanatig semmit nem vásároltunk, ugyanis — ki nem találnád — van egy ajánlatunk:

Közvetlen ajánlat Szokott Ön a számítógépe mellett étkezni vagy inni? Előfordult már Önnel, hogy a behűtött italról lecsapódó pára végigcsurgott a pohara, bögréje, söröskriglije szélén és ráfolyt az asztallapra? Van az Ön számára egy remek ajánlatunk! Rendelje meg legújabb termékünket, a lenyűgözően hatékony, űrtechnológiával készült Mega alátétetTM! pix/mega-alatet.jpg A Mega alátétTM egészen elképesztő. Két nemzedéknyi mérnökünk kutatómunkája fekszik a termékben, amely a legfejlettebb mágneses és optikai lézertechnológia segítségével elnyeli a páracseppeket, így megakadályozza az asztallap idő előtti elrohadását és a kínos pohárnyomoktól is megvédi a felületet. De ami igazán döbbenetes: használata pofonegyszerű. "Elegendő alátenni a csészének és kész! Még a dédnagyanyámnak sem okozna gondot a használata!" — Sanya (26), másodpilóta Ez a fantasztikus termék Önnek is hasznára fog válni! Érdemes most megrendelnie mindössze 2300 Ft-os darabáron, amíg a készlet tart! (A képen látható bögre, üdítőital, sós pálcika, hangfal, asztal és lámpafény csupán illusztráció, a terméknek nem tartozéka. A termék használata során kérjük vigyázzon rá, hogy szembe ne kerüljön.)

Én magamat leptem meg ezzel. Na jó, persze nem direkt, de mikor a DVD-írás közben azt láttam, hogy az 1,7 GB-nyi anyag a DVD-re írva 2,5 GB lett, akkor már sejtettem, hogy ez egy hibátlan művelet, ennek megfelelően visszaolvasni rögtön nem lehetett a lemezről semmit, de a lemezzel kezdeni kellett valamit, így lett belőle lámpafényben szivárványozó poháralátét Mega alátétTM, amivel szerintem elértem a kreativitás Csomolungmájának a legtetejére, innen már csak lefelé...

Úgy döntöttem, hogy mivel minden épkézláb blogon és weboldalon elküldenek mindenkit kellemesen karácsonyolni, teljesen felesleges nekem mindenhol hozzászólni mindehhez, gondoljátok jól oda. (Nem köcsögségből, de örülök, ha ezt fel bírom tölteni a saját blogomra.) Meg akkor kellemes bejglimérgezés-mentes ünnepet kívánok mindenkinek, gyakorlatilag szűnni nem akaró szeretettel.

Itt lehet puttyogtatni!