Nfol · 2007. március 14.

Ready, steady, differential!

Náthás vagyok. A nátháról, mint egzotikus betegségről annyit érdemes tudni, hogy ártalmatlanságát tökéletesen ellensúlyozza fantasztikus huncutsága. Legyengíti a szervezetet, mindenféle mókás tüneteket produkál, ráadásul van olyan szemét, hogy sem ébren lenni, sem aludni nem hagyja nyugodtan az embert. Csak az agyát járatja dupla intenzitással, azt is puszta bosszantásként. Az ember pedig a nagy agyjáratás közben akaratlanul is megbizonyosodik némely sejtései igazáról, például minél hosszabb ideig kényszerül az orra zsebkendővel való dörgölésére, annál határozottabban körvonalazódik benne ama feltevés, miszerint az orra nem arra való, hogy zsebkendővel dörgölje. No, nem mintha tehetne mást at all.

Vasárnap óta kapart a torkom, aztán ma reggelre már teljesen benne voltam ebben a remek bizniszben. A zsebkendős dolgon felül a nap folyamán jól mulattam azon, hogy vagy a látásom homályosult el kissé, vagy a fülem dugult be, igen szórakoztató volt tehát a kétszer két órás fonya előadás, programozás gyakorlaton is kicserélhettek volna egy élőhalottal, nem tűnt volna fel senkinek a változás, úgyhogy az algelm gyakorlatot már meg sem próbáltam (bocs, WarPriest). Hazatérvén azt tapasztaltam, hogy egy ismeretlen fickó a lépcsőház bejáratához vezető járda szélén állva végzi a dolgát serényen, miközben kapaszkodik kicsit a sövénybe. A probléma ezzel csupán az, hogy a háztömb hét lépcsőháza közül egyedül a miénk előtt nincsen sövény. Ő is náthás, gondolom. Azért egy másik lakóval tapintatosan tájékoztattuk a tévedéséről, ez annyit használt, hogy két órával később már az utca túloldalán álló házak kerítése mellett kapaszkodott. A környékbeli kutyák totál meg lesznek zavarodva reggel...

Itt lehet puttyogtatni!