Megmondóbácsi

Nfol @ 2007. március 1.

Egy idő után az ember belefárad abba, hogy mindig igaza van. Valaki a segítségét kéri, ő tudásához képest segít és elmondja, hogy ez meg ez lesz, arra kell számítani, emerre viszont nem, a segítséget kérő mindezt feldolgozza magában, aztán úgy cselekszik, ahogy a válaszom előtt cselekedett volna. Később meg elmeséli, hogy mi történt, amin én baromira nem tudok meglepődni, mert fél órával vagy fél nappal vagy egy héttel azelőtt ugyanezt mondtam el, szóról szóra.

Innentől kezdve ez nem az én problémám, úgy érzem.

- - - - -

Tegnap reggeltől estig szünetelt az utcánkban a vízszolgáltatás. Jó dolog egyébként, hogy reggel felkelsz, indulnál elvégezni a wellness-programot és már a mosakodásnál elakadsz, pedig még hátravan a kipufog fázis, illetve teát sem lehet víz nélkül készíteni (állítólag tudósok garmadája dolgozik az instant víz problémáján, tudod: csak víz kell hozzá és kész...). Mindegy, elhaladtam az iskolába, aztán este haza. Kicsit frusztrált csak, hogy otthon még mindig nem volt víz, mert ugye összefogdosunk dolgokat, amiket mások is összefogdosnak - mert értelmes ember kapaszkodik a buszon/villamoson, ha nem ül, mindenféle buzi kampány nélkül is. A vízhiány oka egyébként csőtörés volt. Mióta itt lakunk, minden évben kétszer van ugyanott csőtörés, minden évben kétszer bontják fel az utat, minden évben kétszer öt napig megcsinálják. Gondoltam már arra, hogy szólok nekik: egyszerűbb lenne aszfalt helyett egy nagy csapóajtót odaszerkeszteni, hogy legközelebb megspórolják a bontást és az ásást is. Szerintem díjaznák. Biztos sokba kerülne egyszer rendesen megcsinálni. Hülye naív vagyok.

Ha meg nem, akkor egy szép napon odajön hozzám a megmondóbácsi és elmondja ugyanazt, amit ma mondott a buszon egy kissrácnak:

- Ne ugrálj, mer’ szétcsapok közted!