Nfol · 2007. február 25.

The llama’s ass

Valamelyik nap mesélte WarPriest, hogy felvette az angol D félévet és a tanár eléggé tenni akar valamit a fizetéséért, azaz nyúzás van náluk. Erről eszembe jutottak a középiskolai angol tanulmányaim, ebből emelek most ki pár érdekesebb epizódot. Először azonban kell némi bevezetés, hogy biztosan értsétek a szituációt.

1999. szeptemberében a középiskola négy különböző irányultságú, egyenlő létszámú osztályt kívánt indítani, emelt angol, emelt olasz, emelt francia és emelt német oktatással. Ennek megfelelően mindenki ment felvételizni abból a tárgyból, amiből adott irányhoz felvételizni kellett, esetemben ez az angol volt. A felvételi vizsga egy mulatságosan egyszerű írásbeli dolgozattal kezdődött, úgy emlékszem, két órát kaptunk rá, ötven perc múlva pedig vagy tizenöten már a folyosón rettegtünk a szóbelitől, de az sem volt nagy trauma, a "mutatkozz be, kismókus" és a "nesze egy kép, mi van rajta" próbakört követően már javában bólogattak, hogy ez igen, lehet menni hazafelé. (We let you know.)

Megérkezett a felvételről szóló értesítés, aztán szeptemberben elkezdtük a középiskolát. A 9.a osztályban összesen negyvenegyen voltunk, és elég hamar kiderült, hogy nem mindenki angolból felvételizett, nem mindenki ebbe az osztályba akart kerülni, volt, aki angolt nem is tanult addig, vagy csak egy-két évet, szóval az "érettségire mindenkinek középfokúja lesz" elképzelés erősen dőlni látszott. Mindegy, valahogy lett két csoport, az angolt tehát csoportbontásban tanultuk, úgy emlékszem, heti négy vagy öt órában, amiből egyet az úgynevezett idegen nyelvi lektor tartott. Bevezető vége.

Idegen nyelvi lektorként a négy év alatt három amerikai személy fordult meg nálunk (értitek, olyan tanít angolul, aki nem angolul beszél). Első évben egy friss diplomás lány tartotta az órákat, Mary-nek hívták és igazság szerint őt bírtam a legjobban hármuk közül, mert pontosan tudta, hogy felesleges keménykednie, hogyha normál beszélgetős foglalkozásokat is tarthat. Megtanított minket például baseballozni, elég sokat magyarázott az ő szokásaikról is, év végén meg sütött nekünk igazi amcsi palacsintát, aminek ugye köze nincsen az általam palacsintának tartott gasztronómiai képződményhez, talán azért, mert akkor még nem láttam a Ponyvaregényt, vagy mert nem volt hozzá bacon. Valószínűleg ő több magyar szót tanult meg az órákon, mint ahány angol szót mi megtanultunk tőle, de mindegy, ez nem számított akkor.

Második évben egy Jason nevezetű fickó érkezett hozzánk a maga százkilencven centis magasságával és halálos unalomról árulkodó arckifejezésével, amelyen év végéig talán kétszer, ha változtatott. Róla ennyi elég is, ugorjunk egy évet, és máris megérkezett helyette Karen.

Ő pár évvel idősebb volt, mint a többiek, valószínűleg tanult középiskolában vagy főiskolán a drámákról, legelső találkozásunkkor ugyanis hatásosnak szánt belépővel nyitott. Bejött, bemutatkozott, aztán letett az asztalára egy vekkert, kérdezett valamit, a vekkert elindította, aztán mikor csörgött, válaszolni kellett neki a kérdésre. Talán a második órán szóltunk is neki, hogy hé, Pavlov, ez itt most kimondottan gáz és szerintünk ká gyorsan abba kellene fejezni (ASAP, ugyebár). Utána valahogy lenyugodott kicsit, bár próbált szigorú lenni. Ekkorra én letettem a középfokút, ami azt jelentette, hogy angol órára nem volt kötelező bejárni, én mégis bejártam, tök jól lehetett matekházit csinálni közben. Karen idővel elmesélte, hogy ő odaát középiskolában tanít történelmet, meg is kérdeztük tőle, hogy mit tud Magyarország történelméről, erre ő elmondta, hogy Mátyás király és lovagok, meg ötvenhat. Megmutattuk neki a harmadikos történelemkönyvet, majdnem ápolni kellett, mikor meglátta a sok évszámot és nevet.

Abban nagyon igaza van WarPriestnek, hogy angolul megszólalni nem könnyű. Angol szöveget olvasni, írni, hallani - ezek nekem is mennek, de megszólalni más. Talán azért, mert a nyelvtudásnak ezt a részét használtam legkevesebb alkalommal. Biztos jobban menne, ha mondjuk a lépcsőházban lenne egy magyarul nem beszélő szomszéd, akinek leordíthatnám a haját, hogy "If you throw your used hankies away in the stairway one more time, you’re gonna bleed!" Esetleg visszabeszélhetnék az angol szinkronos filmeknek, biztos vicces lenne.

Itt lehet puttyogtatni!