Nfol · 2005. február 20.

#62

...következő műsorszámunkban a hétvége történéseit mutatjuk be. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk, kezdődik a Chronicles of nfol: Survivor of the weekend aktuális epizódja... Kizárólag erős idegzetűeknek, nekik is tripla adag Xanax bevétele után.

Sziasztok! Egy jó tanácsot szeretnék adni mindazoknak, akiket a környezete úgy ismer, mint számítógépet gyakran használó embert. Legyen bárki bármilyen jó ismerős, bármilyen közeli rokon, gyermekkori jóbarát, munkatárs, osztálytárs, másodunokatestvér, volt osztályfőnök, biztosítási tanácsadó, fogorvos, házinéni, egyszóval bárki; ha arra kér, hogy segíts neki formába önteni a szakdolgozatát, tagadtasd le magad, törd el a karod, szervezz vizsgát, utazz el, tedd magad elérhetetlenné, vagy egyszerűen hajtsd el a fenébe, de soha, semmilyen körülmények között, semmilyen ellenszolgáltatásért cserébe ne mondj igent a felkérésre. Mindjárt elmondom azt is, miért adom ezt a tanácsot.

Adott ugye nfol bácsi, aki pénteken délben hazautazik vonattal. Már előre tervezgeti a hétvégét, pihen kicsit, olvasgat, megnézi szombat délben a Totalcart, estefelé fellép az internetre, jól kidumálja magát az ismerősökkel, korán lefekszik alukálni. Mivel nfol nem elég előrelátó, valamint Murphy törvényeit sem foglalta eddig aranykeretbe és nem akasztotta az ágya fölé, hogy ébredés után rögtön tudja magát mihez tartani, botor módon még mer terveket szőni. Aztán adott az anyuka kolléganője, aki a munka mellett levelező tagozatosként főiskolára jár, valamint az ő "majdnem kész" szakdolgozata, ami remek érzékkel húzza át a prímán elgondolt terveit az nfolnak. Merthogy nfol ritka betegségben szenved: nem tudja senkinek azt mondani, hogy nem segít, mert nincs hozzá kedve éppen. Tehát nfol szív nagyokat.

Történetünk úgy kezdődik, hogy nfol nincs is magánál teljesen. Fél füllel hallja, hogy szombat reggel nyolc óra tájban csörög a telefon, majd még elkap néhány szófoszlányt: "...még alszik, de ha felkel, megmondom neki, hogy menjen le megnézni..." Ez is jól indul, gondolja nfol, majd felkel és kibotorkál a konyhába, ahol közlik vele, hogy lenne egy kis munka. Fentebb nevezett kolléganő - szokás szerint - utolsó előtti napra halasztotta a szakdolgozata véglegesítését. A telefonbeszélgetés alapján nem nagy meló, csupán a már begépelt, kész szöveget kellene formába önteni, betűtípus, betűméret, margók, bekezdések, oldalszámozás beállítása szükséges. nfol tehát elindul, kisvártatva belép az ajtón, köszön, majd odavezetik a szentély elé, ahol a nagy mű, a dlogozat várja sorsát egy szimpatikus Windows 98 rendszeren futó Word szövegszerkesztőben megnyitva. nfol megkérdezi, hogy akkor mégis mit kérnek tőle. A válasz ugyanaz, mint a telefonban. Lássuk - mondta nfol, és végigfutott a 66 oldalnyi szövegen. Szeme először elszűkült, majd tekintete egyre komorabbá változott, amint az égbekiáltó hibákat sorra vette. Feltette a kézenfekvő kérdést: "Hányan gépelték ezt a szöveget? Mert hogy ez nem egy ember műve, az hétszentség." A válasz azonban elképsztő volt. Kiderült, hogy elkezdte írni a szerzője, de ő nem nagyon ért a géphez - erről majd később még szólok -, ezért megkérte egyik szomszédját, aki titkárnő valahol és mint ilyen, rendelkezik a gyors- és gépírás alapvető tudásanyagával. Tehát ő sokat legépelt belőle, de sajnos a formázás és egy teljesen egyszerű táblázat létrehozása nem része a nagy tudományának. Következésképpen ő is odaadta valakinek, aki szintén "szakember" - ezt ők mondták így -, tehát eddig már három ember babrált vele. Azonban még ő sem tudott mindent megcsinálni rajta, amit kellett volna, a hiányzó részeket otthon próbálták beleügyeskedni, kevés sikerrel. Itt még nem ért véget az alkotók sora, de a többi résztvevőt inkább nem sorolom fel, mert tartok tőle, hogy a fél település keze benne van abban a hatvan oldalban. nfolnak persze általában csak akkor szólnak, amikor már senki nem tud segíteni, azaz: amikor már mindenki belesz*rt a levesbe. Úgy érezte, mielőtt bármit kezdene, inkább elkéri a kéziratot és hazamegy, szépen nyugodtan beírja az egészet ő maga, mert sokkal de sokkal egyszerűbb lenne. Kezdődött azzal, hogy a szöveg körülbelül 60%-a úgy volt megírva, hogy az élelmes író nem bízta a vakszerencsére az új sorok kezdését, hanem minden sor végére ütött egy entert, csak precízen. Emellett kézzel elválasztotta a szavakat, ami két okból érdemel említést: egyrészt iszonyat meló lehetett, másrészt tök felesleges. Ezeket a bónusz karaktereket nfol laza három óra alatt kijavította. A következő kéz nyomait viselő részen a kéz tulajdonosa meg volt győződve arról, hogy az írásjelek után nem szokás szóközt tenni. Külön jó, hogy a Word így minden vessző és pont környékén egynek tekintette a különálló szavakat, emiatt a sorok idióta módon néztek ki. De folytatom. Ha elkezdek írni valamit, akkor azt általában az elején kell kezdenem. Nem pedig a végén. És főleg nem a közepén. Ám ezúttal ez valósult meg. Remek dolog az egyes részeket - akár mondatonként - a kívánt helyre pakolgatni. "Ez a bekezdés ide fog jönni" "Biztos?" "Igen, ide kell." "Jó, odakerült." "Hát, lehet hogy mégis máshová kellene..." F*szom...

Aztán. Mint más rendes emberek, nfol sem szereti, ha munka közben hárman állnak mögötte, és mindannyian azt lesik, hogy mit csinál és hogyan. Továbbá azt sem szereti, ha sehová sem halad, mégis ötpercenként kínálgatják innivalóval meg ennivalóval, ha már egyszer az egész hétvégéjét ott b*ssza el más dolgozata miatt. Mert a szombati nap ezzel telt. Reggel kilenctől este hatig ott rohadt ugyanis a gép előtt kényszerből - mint már mondtam, gyenge jellem, és nem mondja senkinek a szemébe, hogy mostmár a töke kivan vele -, közben megállás nélkül hallgatnia kellett a dolgozat készítésének addigi körülményeit. A lényeg az, hogy a dlogozaton többen dolgoztak, "szakemberek" mind, meg ők otthon - anyuka és nagyobbik gyerek. Az is kiderült, hogy eredetileg egyetlen személy írta volna le számítógépen a dolgozatot, de ő még vizsgázott és emiatt nem ért rá (Jó kifogás, gondolta magában nfol). Mindegy, este hatkor flopira került a cucc, majd elvitték kinyomtatni, hogy még éjszaka átolvashassák és a hibákat kijavítsák. Vasárnap meg majd jön a rokon, aki már addigra nem fog vizsgázni, és ő már van olyan expert, hogy ki tudja javítani a "piszlicsáré dolgokat", amik még nem jók.

nfol tehát hazament, fél hétkor. Kajált, futott pár kört a Gran Turismo 3-mal, aztán felcsatlakozott az internetre, kicsit beszélgetett a barátaival, de fél tizenegykor már leragadt a szeme.

Vasárnap reggel direkt korábban kelt fel, mert iszonyú sejtése támadt. "Nem tegnap voltam ott utoljára." Nem bizony. Mert pontban kilenckor ismét telefoncsörgés: az expert rokon - akinek az egész balhét a hátán kellett volna vinnie - beteg lett, nem tud menni javítani, menjen nfol megint. Nem túlzottan lelkes hangját hallva még meg is lett kérve, hogy legyen kicsit lelkesebb. Nem írom le, mit gondolt abban a pillanatban nfol...

Ám mégis ment segíteni. Végül is csak néhány helyen kell változtatni, meg újraszámozni az oldalakat - szólt az instrukció. Na persze, csak közben elmesélték, hogy még este ők dolgoztak rajta valamennyit, mert egy-két bekezdést átírtak teljesen, meg van pár új oldal is. nfol az előző nap végén bezárt dokumentumot megnyitva nem talált semmi újdonságot benne. "Pedig mi beleírtuk azt!" Bele bizony, de melyikbe? nfol ugyanis gyakorlatias ember. És pontosan tudja - eddig legalábbis tudni vélte -, hogy a számítástechnikához kevésbé értők számára milyen fontos az egyértelműség. Ezért is nevezte el az előző napi munkákat a k*rva egzakt "szakdolgozat.doc"-ként. Ők viszont gyönyörűen hozzáfűzték a dolgaikat a korábbi fájlhoz, ami a maga nemében egy romhalmazzal egyenértékű. A kérdéses részeket átmásolva természetesen ismét végig kellett menni a balf*sz formázásokon. nfol úgy gondolta, hogy a kinyomtatott dolgozat segíteni fogja a szerzőt abban, hogy végignézze és átlássa a munkáját, ám ebbéli reménykedése is feleslegesnek bizonyult. Ugyanúgy rengeteget variáltak a bekezdések helyével, de annyira ki lett dolgozva a sorrend, hogy még nfolt is megkérdezték, hogy ő ezt hová tenné. Micsoda? Nem elég, hogy egész nap hallgatja a rimánkodást, a hozzá nem értésből fakadó - és éppen ezért elnézhető - hülye kérdéseket, dolgozik a tekintetek kereszttüzében, még a dolgozatot is ő rakja össze? Megintcsak f*szom...

Vasárnap kilenctől délig volt oda. Majdnem lekéste a családi ebédet is. A dolgozat ismét flopira került, a további történések viszont már egyáltalán nem érdeklik nfolt. Nem érdekli, hogy ki tudták-e nyomtatni rendesen (nagy ész kell ahhoz is, de szombat este sem sikerült elsőre...), nem érdekli, hogy ki és legfőképpen hogyan fogja megírni a tartalomjegyzéket és a vázlatot, a borítóról nem is szólva. Tőle mostmár felfordulhat az egész dolgozatot kitűző professzor is a k*cs*g 13 pontos betűméretével, másfeles sorközével és a sorkizárt szövegelrendezésével. nfolt mindez már nem érdekli. Őt már a jövő hét érdekli, amikor jól megsz*patják az egyetemen valamivel, és amikor ismét fórumtalálkozóra megy.

Itt lehet puttyogtatni!