Fekete alapon fehér betűk

Nfol @ 2006. december 10.

SztupY frissített egy jót, a száguldó őrnagy pedig végre nyugovóra tért. Békében. Ez már valami!

Ugyan még senki nem kérdezte, hogy miért rakok ki oldalra olyan blogokat, amelyek amúgy is szélesebb körben ismertek, azért elárulom, hogy az a rész nekem egyfajta miniatűr Startlap. Végigkattintgatom a listát és mindenhová benézek. Tudom, azért van RSS, hogy ne kelljen mindenhová benézni, feleslegesen, de egyrészt hétközben kicsit problémás RSS-eket olvasni (tudom, hogy van Netvibes is...), másrészt meg ezeken az oldalakon úgyis vannak hasonló listák, amikkel eljutok olyan blogokra is, amiket ritkábban olvasok. Kérdés, hogy miért nem rakok ki akkor mindenkit oldalra. A válasz: csak mert nem. Akik ott vannak, azok azért vannak ott, mert kedvelem az írásaikat - tehát Athina sem azért van a listán, mert ő Tomcat barátnője - illetve, per pillanat ki tudja, hogy éppen mik ők egymásnak -, bár az tény, hogy ezen a vonalon elindulva jóval könnyebb őt megtalálni, mintha egy kevésbé jelentős személyhez lenne köze. Ezt nem negatív dologként mondom, csak hát tény.

Tudtommal SztupY nem társult senki olyanhoz, aki mondjuk kéthetente szerepelne az Index híreiben, mégis nagyon érdekes őt olvasni. Főleg, mikor egyszerre kerül ki ekkora mennyiségű gondolathavi mondanivaló, mint tegnap. Benne azt tartom zseniálisnak, hogy jól ki tudja fejezni magát rettentő szomorú/komor/komoly eseményekkel és "hát ez kész!"-jellegű dolgokkal kapcsolatban egyaránt. És közben teljesen SztupY tud maradni. És ez jó. Éssel nem kezdünk mondatot. És mégis.

Tegnap végső nyugalomra helyezték Puskás Ferencet, a legismertebb magyar futballistát, aki száguldó őrnagy, Pancho és Öcsi bácsi volt egyszemélyben. Nem szeretnék beletaposni senki lelkébe, de ha objektíven nézem az egész gyászszertartást, akkor azt kell gondolnom, hogy az esemény inkább presztízsértékű volt. Mert meg kellett mutatni a világnak, hogy a magyarok igenis tisztelik azokat az embereket, akik a haza hírnevét öregbítik. Az Aranycsapat pedig egy emberből állt, mint tudjuk. A többi tíz nem érdekes. Így viszont el lehet mondani, hogy az emberek méltóképpen búcsúztak a legendás ballábtól. Még akkor is, ha azt sem tudják, mit csinált ő valójában:

„A legnagyobb magyar futballista, aki a hathármat szerezte ötvenháromba' a magyarok dicsőségére.”

Ezt például egy, a tévének nyilatkozó idős néni mondta. De ő legalább nem Baló György, aki megszokott szerepéből nem kiesve meg találta kérdezni a stúdió vendégeitől, hogy:

„Amellett, hogy sportolóként hírnevet szerzett, mit jelentett Puskás a politikában? Volt valami politikai jelentősége az ő sikereinek?”

Eddig még nem, de szerencsére önöknek sikerült belemagyarázniuk, hogy mégis volt. Gondolom a hétvégi emelkedett hangulat elülése után ismét elkezdődik a majomparádé és a megfelelő pozícióban tetvészkedők felteszik megfelelően felesleges álkérdéseiket a szintén megfelelő pozícióban tetvészkedőknek és megint vidám anyázástól lesz hangos a közélet. Akciópolitikusok meg majd kijelentik, hogy micsoda botrány, hogy nem volt tele a Népstadion, meg hogy a Real Madridtól alig páran jöttek el. Persze, amúgy a Real Madrid is olyan, hogy simán tudnak várni egy hónapot arra, hogy eljöhessenek ide csapatostul, lemondják a bajnoki és kupameccseket mindaddig, míg az itteni szervezők kiokoskodják, hogy mit, hogy, merre, mennyiért.

Az még azért érdekelne, hogy a stadionban felsorakozott élvonalbeli labdarúgókból miért nem lehet egy értelmes csapatot összerakni. Ja, hogy ez az élvonal...?