Füstköd

Nfol @ 2006. december 5.

A Nyelvek és automaták gyakorlat mai performanszán (a performanszán teljesen olyan, mint a Mikulás szánja, csak ezzel nem a Mikulás csúszik, hanem Performan...) megismerkedtünk az Early-algoritmussal, ami személyes véleményem szerint égbekiáltó nagy *******, de megnyugtattak, hogy szigorlaton úgyis lesz róla szó. Már megérte felkelni.

Most, mikor a bejegyzést írom, nagyjából két órája itthon vagyok, lefürödtem, sétáltam fél órát a levegőn - sorrend, érted... - és még mindig olyan hihetetlen cigarettaszagom van, mintha rám borult volna egy platónyi friss dohány. Köszönhető mindez annak, hogy Méréstechnikán valami nem volt világos és én bementem tanárbá hátsó irodájába megkérdezni, hogy izé, akkor ezt most hogy. Az irodát úgy kell elképzelni, hogy az ember bekopog, ajtót nyit, belép, karral belelendít a levegőbe, minek hatására a levegő megmozdul és jelentős mértékben javulnak a látási és levegővételi körülmények. Tanárbá odabent üti a laptopját - IBM T-sorozat, bírja -, a billentyűzetet és a képernyőt foltokban elfedő hamuréteg ellenére.

Előadom a bajomat, kisegít annyival, amire mintegy két percen belül magamtól is rájönnék. Mindegy. Úgy néz ki, összeáll a mérőprogram, a grafikai része gyakorlatilag készen van, nekem tetszik így, elég jó ahhoz képest, hogy még nem tanultam grafikát. A mérés része meg olyan, hogy elméletileg van készen. Mérni mér, de csak akkor, ha a potméteres dobozzal adom neki a feszültséget; ahogy a kondenzátoros áramkört kapcsolom rá, rögtön meghülyülnek az értékek. De nem determinisztikus módon, hanem ahogy éppen tetszik. A leírásban az áll, hogy a használaton kívüli vezetékeket kössük rá földre, mert az úgy sokkal jobb lesz nekem: minden egyes vezeték földbe kötése után más értékeket kaptam... Szóval az irodából a zárt ajtón át is olyan nehéz dohányszag áradt a terembe, hogy belehalok bazmeg, és még most is azt érzem.