Made blue

Nfol @ 2006. november 6.

Kicsi a világ. Elérkeztünk arra a pontra, ahol ismét szükségünk lesz korábban megszerzett Kalkulus ismereteinkre, csak most valségből. Meg fejgeomból. Valségen a tanár előadta, hogy itt most mindenféle integrálások lesznek, jóindulatból, és hogy jó lesz támaszkodnunk mindarra, amit Kalkulusból már jól megtanultunk. Aztán hozzátette: "Sosem értettem, miért mosolyognak ilyenkor a hallgatók." Köszönjük szépen, mi is sírnánk inkább.

Kicsi a világ. Mégis úgy érzem, túl nagy. Vagy csak túl sokan vagyunk rajta. Ez direkt módon a ruhatárnál kialakuló népvándorlásszerű eseményről jutott eszembe. Indirekt módon meg arról, hogy talán nem túlzok, ha azt mondom: van vagy két tucat ember, akit én érdekelek valamennyire, nekik talán havonta kettőnél is többször jutnék eszébe, ha teszem azt, erős felindulásból köddé válnék vagy ilyesmi. És ez ahhoz képest, hogy hányan vagyunk, döbbenetesen kevés. Mi vagyunk a tömeg, de külön-külön majdnem mindenki láthatatlan. Ez így nem jó. Jó lenne ezen változtatni, szeretnék látszani, de saját erőmből nem vagyok képes erre; a seggberúgás meg úgyis csak ideiglenes lendületet ad.

Ha már eleget sajnáltatok engem, a következő linken megfigyelhető Youtube-videón tessék végigkövetni a kis szánkós Line Rider eddigi legjobban szervezett utazását és cápatorokba hullását. Neki nem fáj. A cápának sem, mert vonalból van. Connection lost. Last known coordinates are...