Home Business

Nfol @ 2006. november 5.

Unatkoztam otthon úgyhogy elvitt a kutya sétálni. Körbementünk a falun. A mai blog a kutyámnak köszönhetően jött létre.

Mert amit láttam, az minden volt, csak nem kellemes. A település teljesen kihalt, semmi mozgás at all. Ismerős életkép ez, minden pénteken ugyanezt látom: az utcán senki, az ablakokon belesve fogatlan szeszkazánokat és hányattatott sorsú családtagokat látni: átlagos Mónika-show megy a tévében. Eldobott ukrán cigisdobozt lök a szél a lábam elé. Itthon vagyok. Asszem.

Nyírbogdány-Gyártelep két dolognak köszönheti létezését (a ritka igényes településhonlap pedig egy névtelen webmesternek). Az egyik az, hogy itt megy a vasútvonal, a másik az, hogy a múlt század első felében az akkori olajipari cég, az ÁFOR ide épített egy viszonylag nagy kőolajszármazékokkal foglalkozó üzemegységet. Akkoriban még szokás volt törődni a munkásokkal, úgyhogy az üzem közelében felhúztak pár tucat házat, egy vasútállomást, játszóteret, kultúrházat, óvodát, iskolát, mindent, ami kellett a boldog szocializmushoz. Ment is minden szépen, az üzem fénykorában hatszáz főt foglalkoztatott, úgy nézett ki, ez örökké így lesz; reggel, délben és a munkaidő végén mindig dudált a gyárkémény, a felesleges felszabaduló gőzzel a lakásokat fűtötték, ingyen. Máig emlékszem arra, amikor a kultúrház egyik kisebb termében először játszottam az üzem leselejtezett Commodore 64-eseinek egyikén a Pit Stop első részével meg Rob Hubbard Commandojával, közben eggyel arrébb pingpongoztak a srácok és a játszótérre is bármikor le lehetett menni, mert nyírták a füvet, javították a teniszpálya kerítését és a kultúrház gondnokától el lehetett kérni a játékszereket.

A módszerváltáskor aztán az ÁFORból létrejött a MOL Rt., és bizonyítandó a kapitalizmus újszerű eszméit, szépen lassan elkezdődött a leépítés, átszervezés. Az üzemegység mára nem egység, a területén vagy tíz különböző cég dolgozik, azoknak a fele már csak karbantartja a dolgokat, hogy lassabban rohadjon szét az egész. A vasútállomáson a hajdani két váróteremből már csak egy van nyitva, az is csak alibiből, jegyet venni meghatározott időpontokban lehet, mert a pénztárosnénik nem ülnek ott egész munkaidő alatt. (Bár most éppen történik valami az állomáson, tíz év után ki lett vakolva az aluljáró, ugyanis van valami új MÁV-direktíva, miszerint ahol van aluljáró, az vasútállomás és ennek megfelelően több pénz jut rá.) A játszótéren megeszi a rozsda a mászókákat, méteres nyáron a fű meg a gaz, a kosárlabdapalánkon több a lyuk, mint az anyag, satöbbi. A kultúrház pedig... Nos, azt megvásárolta előbb az egyház, azután az önkormányzat. Kezdeni nem fognak vele semmit, mert állítólag életveszélyes a tetőszerkezet, javításra nincs pénz, különben is olcsóbb lenne ledózerolni és újat építeni helyette, de pénz nélkül azt sem lehet. Így hát lassan tíz éve be van zárva, le van lakatolva.

Mindezt azért meséltem el, mert a séta közben azon gondolkoztam, hogy minimális akarással és egy hozzáértő vezetéssel ebből a kis koszfészekből olyan király helyet lehetne alakítani, hogy még. Komolyan gondolom, hogy mintegy százmillió forintból meg lehetne oldani az egész település rendberakását, új munkahelyek létrehozását, a lakosság életkörülményeinek javítását, a fiatalok szórakoztatását, egyszóval mindent. Rengeteg olyan feladatkör van ugyanis, amelyhez nem kell semmilyen szakmai tudás, viszont hasznos a társadalom számára: elhelyezkedési gondokkal küszködők pedig mindig vannak, és nem túl megterhelő, ha annyi a munkája valakinek, hogy naponta háromszor körülnéz a településen. Az üzem kiürült irodáiban semeddig sem tartana egy ifjúsági központot létrehozni: ahol van kólaautomata és internet, ott hangulat is van. (Merthogy ott igenis van szélessávú internet, legalábbis ki van építve a hálózat.) Ennyi pénzből megoldható lenne, hogy a következő választáskor olyan ember kerüljön a falu élére, aki tényleg akar valamit tenni a felzárkózásért, elvégre ennyi pénzből legalább eggyel többször tudjuk megvendégelni a kisebbségi lakosságot, mint a jelenlegi brancs.

De lehet hogy még ennyi sem kellene. Gyere kutya, menjünk.