Tengervíz

Nfol @ 2006. október 18.

Hét óra ötvenöt perckor nyitottam be a K/2 előadóba, és odabent sötét volt. Ami érdekes, mert nyolctól - akarom mondani, negyed kilenctől - ott előadásunk van. Igaz, múlt héten mondta a tanárunk, hogy jövő héten, azaz ma elmondja, hogy mikor marad el az előadás, biztosan csak jó sokan félreértették és azt hiszik, ma nem lesz előadás. Bolondok. Leteszem a táskámat, kimegyek a folyosóra az automatához, ritka élénk mozdulatokkal beledobálom azt a 220 forintot, amit egy félliteres teáért el bírnak kérni; a pénz csörög, a gomb kattan, a gép belsejéből mechanikus zajok közepette a nyíláshoz érkezik egy palack, amit elveszek onnan és hátrébb lépek a géptől. És akkor megint zörög valami, majd a nyíláshoz újabb palack érkezik. Körülnézek, hogy hol van Jáksó, de nincs sehol, úgyhogy elveszem a második palackot és visszamenekülök az előadóba, hátha mégis van Jáksó valahol: francnak se kell pezsgő!

Háromnegyed kilenc tájt összepakolok és úgy döntök, hogy az előadásnak részemről vége. Mások részéről régen vége, egy srác már negyed kilenc előtt bekiabált haverjainak a terembe, hogy "hülyék, nem olvastátok a Neptunon az üzenetet, hogy elmarad ma is...?", de én akkor még nem voltam készen a távozásra, ugyanis éppen egy érdekesebb dialógus közepén tartottam a Gépzongora című könyvben - igen, még mindig olvasom, mindig van mit csinálni otthon, olyan előadásom meg egyetlen egy van, amin lehet észrevétlenül olvasgatni. De még ekkor sem szabadultam egészen, ugyanis észrevettem, hogy Ákos is ott ücsörög még egy Metro újság felett, amiben rég kitöltötte a sudokut. így hát elkezdtünk beszélgetni mindenféléről, de leginkább sorozatokról: ő a Lostban tart előrébb, én meg a Prison Breakben, alig bírtuk nem elszólni magunkat spoilerügyileg.

Végül mégis a szokásos helyen kötöttem ki, ahol WarPriesttel mintegy fél méterrel távolabb ültünk annál, hogy élőszóban lehessen kommunikálni, úgyhogy MSN-en meséltük az élet dolgait egymásnak. A rutinszerű blogfrissítés után ráereszkedtem szépen a Sourceforge-ra, ahonnan számtalan hasznosnak látszó programot töltöttem le, amiknek valószínűleg a negyedét sem fogom tíz percnél tovább használni. GTR2-ügyileg semmivel sem vagyok beljebb, a levelemre még nem érkezett válasz, de bízok benne, hogy van a vonal végén valaki. Kaptam viszont egy levelet, ami arról tájékoztat, hogy nekem hajdejó lesz, ha feliratkozom a TESCO hírlevelére. Mondjuk el nem tudom képzelni, hogy vajon mit fognak abban a hírlevélben írni, olyat nyilván nem, ami engem speciel érdekelne - például biztosan nem lesz benne olyan, hogy az óriás Túró Rudi 30 forintba kerül. És az internet sötét bugyraiban kutatva végre megtaláltam azt, amit ki tudja, mióta kerestem égen-földön: Chicane Saltwater című albumát. Ha már ott voltam, leszedtem a Behind the Sunt is. Mást nem, mert nagyjából erre elég manapság egy 256 megás pendrive. Nevezett két album meglehetősen érdekes így első-második hallgatás után, ugyanis a rajtuk szereplő dalok között erős átfedés van (összesen 18 szám a két album, ebből három-három nagyjából megegyezik, picit más csak a hangzás), mégis teljesen más hangulatúak és egyik sem rosszabb a másiknál. Stílusában mindkettő a szokásos Chicane-féle chill-out/álmodozós dance keverék néhol király női vokállal, néhol anélkül, de a Behind the Sun jóval nyugisabb, lassabb tempójú dalokból áll, mint a Saltwater. Azt talán mondanom sem kell, hogy más nem is szólt egész délután.