Robot véber

Nfol @ 2006. október 15.

Ez a hétvége megint tökjó volt, pedig ezúttal valóban. Remélem értitek. Höhö. Végülis nem történt sok minden, ismét megmentettem a világot, meg ilyesmi piszlicsáré ügyek. Oktató célzattal most megmutatom, hogy egy mezei PDF-olvasó szoftvernek igenis van köze a Csillagok háborújához, nem is kevés. Talán még Lucas bácsinak is el tudom adni ezt a felfedezést, hátha csinál belőle egy új legelső trilógiát.

Szóval, annyi történt, hogy a szombat délelőtt jól eltelt a Tecsóban, ahol is a kalandok már a belépés előtt megkezdődtek, ugyanis alig akartam elhinni, hogy egy megveszekedett bevásárlókocsi legális elbitorlásához nekem egyrészt el kell battyognom a parkoló túlsó végébe, hogy az ott lévő bódé mintegy harminc kocsijából egyet se tudjak elhozni, mert le vannak lakatolva, másrészt ezután battyogjak vissza megint a másik végéig, hogy ott valami isteni közbenjárásra, alig tízpercnyi sokobanozás után ki tudjak húzni egy kocsit a mögötte álló lelakatoltak mögül úgy, hogy az az egy kiszabadított példány olyan legyen, hogy a pénzbedobó nyílásába valóban bele lehessen tuszmálolni a százforintost. Rögtön jó ideges lettem, menni is akartam inkább haza. Odabent remek felvételeket készítettem néhány speciális árucikkről. Sajnos a képek nem adják vissza azt a pillanatnyi izgalmat, amit a megpillantáskor éreztem, de ez csak amiatt van, mert én ekkor már mégjobban szerettem volna otthon lenni és siettem kicsit az exponálással.

DSC00629.jpg
Finom fűszer a fakanál
Nagyi palacsintába gyakran darál

DSC00630.jpg
Ez itt kérem olyan bögre:
Akasztható, de csak szögre

Alig értünk haza, indulhattam szokásos "Nfol éjjel-nappal, de főleg hétvégén ráér és segít ráklikkelni a Sajátgépre" körutamra, melynek keretében ezúttal egy nagyon egyszerű, tizenöt perces dolog várt rám. Jó, ahhoz, hogy egy GPS navigációs kütyühöz való, CD-n lévő magyar használati útmutatót kinyomtassunk, tényleg nem kell több idő. Feltéve, hogy a CD olvasható. Feltéve, hogy a CD nincsen keresztben megrepedve. Feltéve, hogy a gyártó weboldaláról le lehet tölteni. Feltéve, hogy van a gépen Flash-plugin telepítve. Feltéve, hogy feltéve... Na, itt már tényleg akartam menni hazafelé.

Röviden a történet. A cucchoz adtak kézikönyvet, de az angol és német, néhol diszjunktan, néhol nem. A csomagban volt egy CD, amin a felirata szerint alig tíz nyelven van fent a kézikönyv, köztük magyarul is. CD betesz, klikkel, ding, helyezzek be lemezt. Kiveszem, keresztben el van repedve. Nézzük a dobozt, hátha van rajta valami webcím. IE indít - bár otthon lehetnék már -, cím bepötyög, kézikönyvet tessék, van angol és német. Meg kínai. Szerintem nekünk az nem kell így elsőre. Google nem talál magyar szájtot. Vendéglátóm feltárcsáz valakit, később kiderül, hogy ő az eladó. Míg beszélnek, én tovább keresgélek valami magyar nyelvű akármi után, és akkor, egyszercsak ilyet hallok:
- ...robot véber...robot véder...értem, értem...akrobot véder...
Jóember lelkesen magyarázta, hogy a kézikönyvet Acrobat Readerrel lehet megnyitni, miután a tulajdonostól értesült arról, hogy "nem tudjuk megnyitni a lemezt". Átvettem a telefont, erre nekem is elkezdte elmesélni, hogy ott van a CD-n a PDF kézikönyv, és ahhoz mindenképpen Acrobat Reader kell, ami amúgy tévedés, de mindegy. Mondtam, hogy én szívesen megnyitnám, ha a lemez olvasható lenne, de nem az. Erre megint jön a Readerrel, nem kicsit néz hülyének. Meg azt is mondtam, hogy az előbb kerestem interneten magyar oldal után, de nem találtam, van-e mégis ilyen; erre ő visszakérdezett, hogy meg tudom-e most nézni az interneten, mert van magyar oldaluk. Mondom, nem kicsit néz hülyének.

Békésen bontottuk a vonalat, én meg elnavigáltam nevezett weboldalra. Úgy két perc várakozás után sikerült rájönnöm, hogy a böngészőben látható fekete színű téglalap maga az oldal, újabb egy perc után már arra is rájöttem, hogy azért áll ennyiből az oldal, mert zseniális módon fekete alapon fekete betűkkel írták ki középre, hogy frissítsem a Flash lejátszót a megtekintéshez. Mennének az ilyenek is focistának inkább... Mindegy, upgrade-elünk - ami az Adobe-Macromedia egyesülés óta elég komoly szívás -, már látszik az oldal, látszik, hogy egy darab Flashből áll az egész, de legalább ott a link a magyar kézikönyvhöz. Rákatt. A változatosság kedvéért most egy tök fehér lapot látok, rajta pici piros iksszel, ami ugye azt jelzi, hogy ott volna valami, ha ott volna. De nincs ott, haha... Természetesen az IE okos böngésző, alapból egy belinkelt PDF-et ő maga akar megnyitni, ami körülbelül annyira remek ötlet, mint giotinnal beretválkozni. Ha viszont nem ballal kattintok a linkre, hanem eszes júzerként a jobbgombos menün át megpróbálom lementeni a gépre, akkor újfent megsz*pom, ugyanis a Flash-objektum menüje jön elő, ahol nemigen van olyan, hogy mentés másként. Úgyhogy ennyit a kézikönyvről, a fickó úgyis ígérte, hogy ad másik lemezt, én meg már menni akartam haza...

Kisvártatva hazaértem, de addigra elfelejtettem, mit akartam otthon csinálni. A népszerűségnek nagy ára van.