Nfol · 2005. január 31.

#51

A délelőtt full eseménytelenül telt, délután fél kettőkor léptem be az MTA Atommag Kutató Intézetének épületébe, majd a második emeletre felvonszolva mázsás súlyomat szemrevételezhettem a többi vizsgázót. Öten voltak már ott, mondom egészen hamar végzek is. A tanár ekkor ment el ebédelni. Amíg odavolt, érkeztek huszan. A többiek nagy része még akkor olvasta a jegyzetet, én meg szétuntam a fejemet. Három órakor visszajött a tanár, behívott húsz embert egy akkora szobába, ahol hatan is szűken férnek el. Megoldottuk, hoszen a bölcs egyetemista legfőbb ismérve a szabályokat is felrúgó, tökéletes alkalmazkodás. Én ugye rögtön két tárgyból mentem felelni, beszélnem kellett a csillagok fejlődéséről és az önszervező rendszerekről. Mindkettőre jelest adott, ez nem jelent semmit, mert már az elején elmondta, hogy akinek lövése sincsen a kérdésről, annak kettest ad. Igen, értelmiségi modul, mégis ebből lehet a legérdekesebb dolgokat megtanulni (ha hozzájárulnak, akkor talán fel is teszem a szerverre, hátha szeret valaki 120 oldalas PDF-eket olvasgatni). Háromnegyed ötkor jöttünk ki a szobából, a földszinten öblítettem egy ásványvízzel, közben meg figyeltem, ahogy szakad a hó. Bár már nem vagyok _annyira_ gyerek, valahogy még most is különös hangulatot kelt bennem a hóesés. Minden sokkal békésebbnek látszik - leszámítva az egymást hólapáttal fenyegető hómunkásokat, a szitkozódó autóvezetőket és a T72-es tank magabiztosságával közlekedő autóbuszokat. Igazi élmény figyelni azt is, ahogy a lámpák zöld jelzésére mindenki burnouttal indul el, de mindezt buszon átélni. A főútra kikanyarodáskor is olyan bródszájdoltunk, hogy majdnem felsikkantottam tőle. Have fun!

Hazaérve belőttem a tévét, vesztemre. Azaz nem vesztemre, mert durva jót röhögtem a Balázs-shown, kivételesen. A lényeg, röviden: homokos srác valami haverjával - aki egész idő alatt meg sem mukkan - érkezik, és előadja, hogy látott egy srácot, aki megtetszett neki, és szeretné ezt neki elmondani, meg ha lehet, még egy szál rózsát is adna neki. Tipikus újhullámos b**i tehát. Érkezik a kiszemelt srác, tipikus dumálós-diszkózós életforma, nullás haj, plázakrúzer. Kiderül, hogy neki meg egy lány tetszett meg, és fel akarná neki tenni a nagy kérdést, mármint hogy járna-e vele. A csaj - tipikus plázaringyó - nemet mond, ekkor jön a b**ikám, de még a feléig sem jut a mondókájának, mert a srác elég egyértelműen közli vele, hogy kétfelé indulnak haza:
- Szóval akkor nem lehetnénk barátok?
- Dehogynem, én erre barátkozok, te meg arra.
- És telefonon?
- Jó, majd keresek egy számot, ami nem létezik.
- Pedig készültem neked tánccal is.
Erre kigombolt inggel és önelégült pofával elkezd vonaglani, és kib***ottul nem zavarja, hogy kábé kétszázan röhögnek rajta. Most jön a poén, mert Balázs zárja a műsort:
- Reméljük, hogy a mai vidám műsorunkkal sikerült egy kicsit csökkenteni az előítéleteket; megmutattuk, hogy nem szégyellnivaló, ha valaki biszexuális vagy homoszexuális, és érdemes vállalni ezt a nyilvánosság előtt.

De hát alig egy perccel ezelőtt küldték el a srácot a vérbe, nem? Ez kész :).

Itt lehet puttyogtatni!