Nemzeti ünnep jól

Nfol @ 2006. augusztus 22.

Pedig olyan jól indult augusztus 20-a ... A MotoGP 125-ös kategóriájában Talmácsi Gábor a rettenetesen trágya Hondával a lába között és ülepe alatt harmadik lett Brnoban, a kajak-kenusok meg Szegeden merítették ki alaposan az aranybányát - tizenkét számban lettek ők a világ legjobbjai. A nap eseményei akkor kezdtek rosszra fordulni, amikor kora délután a tévében leadtak egy összefoglalót a Red Bull Air Race-ről, ami ugye éppen Budapesten került megrendezésre, éppen a Duna felett, éppen ott, ahol az esti tűzijáték is. A műsorban nem tudom, ki kommentárkodott, mert lemaradtam az OSD információs csíkról - bezzeg amikor valamelyik ismert politikus nyilatkozik hülyeséget, akkor kiírják sokáig, hogy jól megjegyezhessük, hogy ő volt az -, de hanghordozása és helyzetfelismerő képessége alapján Paliknak gondolnám. Persze nem láttam a sisakfestését, úgyhogy lehetett más is, mindenesetre fél órán keresztül nem történt más, minthogy az illető ordít és magából kikelve üvöltözik a mikrofonba. Hmm, ez egyre inkább Palik...

Aztán eljött az este, én meg olyan nagy ívben nem voltam érdekelt a tűzijáték közvetítésének végignézésében, hogy az már majdnem kör - csak hogy egy felebarátom felebarátját idézzem -, és egészen jól elvoltam fél tizenkettőig a Gran Turismo negyedik részével. Közben mintha hallottam volna olyan beszűrődő hangokat, hogy "azon már nem is mutatják tovább", aztán amikor két futam között átkapcsoltam, már egy idióta német törpés film ment, amiben egy törpe Piroskát kukkolta az erdőben, de a legjobb pillanatban egy medve elhurcolta valami cellába vagy hova - azért egy határt kellene húzni valahol... Éjfél körül aztán nagy riadalom, exkluzív Híradó jelentkezik, amiben elmondták, hogy mi volt körülbelül. A többit tudjátok.

Bemásolom ide a Gamer fórumra írt hozzászólásomat, majd elmondom, miért. Amúgy az gáz, ha a saját írásomat is idézőjelekkel idézem?

"Én úgy gondolom, hogy ami történt, azt nem lehet valakinek a nyakába varrni. Sajnos több szálon is szarvashibákat követtek el mind a szervezők, mind a biztosító szervek, mind maguk az emberek.

A meteorológusok napokkal ezelőtt mondták, hogy lesz valami. Szombaton este már azt mondták, hogy vasárnap estére hidegfront érkezik a főváros fölé és ki tudja, mi lesz belőle. Vasárnap késő délután már azt mondták, hogy este kilenc órakor nagy vihar várható.
Érdekelt valakit? Nem.
Küldtek jelentést a Katasztrófavédelemnek? Igen.
Megbizonyosodtak arról, hogy azok meg is kapták a figyelmeztetést? Nem.
Véleményük a történtekről: "Legközelebb bátrabbnak kell lennünk."

A Katasztrófavédelem nagyon rossz körülmények között dolgozhat, ha még egy tévéjük sincsen, hogy megnézzék az időjárásjelentést. A meteorológia figyelmeztetését fél tizenkettőkor olvasták el.
A rendőrség, bár több telefont kaptak a meteorológiai szolgálattól a viharral kapcsolatban, tovább vakarta a t*két.
Véleményük: "Nem lett volna elég idő az emberek evakuálására."

A tűzijátékot tervező, kivitelező és lebonyolító cég kérhetett volna előrejelzést, tudtommal nem kértek, igaz nem is kötelező. Viszont a helyszínen volt emberük, aki az egész tűzijátékot elindította, felügyelte, satöbbi. ő szakember, az a dolga, hogy szakértsen. Ha ő azt mondja, nem lesz fellövés, akkor nem lesz fellövés. Azért szakember. Mivel szakember, tudja a vonatkozó törvényt, miszerint erős szélben nem lehet tűzijátékot fellőni, vagy ha már elkezdték, akkor meg kell szakítani a műsort és kész. Este kilenckor jócskán fújt már a szél. Azért elindította.

Ekkora rendezvény esetén nem értem, miként gondolkozhattak akkor, amikor nem készítettek menekítési tervet. Azt gondolták, hogy úgyse lesz semmi gáz, ha mégis, akkor úgyis mindenki szalad amerre lát? Igazuk lett, nem...?

Végül, bár ez egyesek számára kíméletlennek hangozhat, szerintem a nézők is sokat hozzátettek az egészhez egyszerűen azzal, hogy amikor feltűntek a szép felhők, meg felerősödött a szél, akkor nem gondoltak bele abba, hogy talán haza kellene menni. Én nem félek mennydörgéstől, villámlástól, esőtől, de vazzeg, ha azt látom, hogy ennyire durva dolog közeledik, akkor megpróbálok legalább védettebb helyre húzódni, legyen akár tűzijáték, akár mennybemenetel, akármi."

Szóval az az érdekes, hogy akivel a témáról beszélgettem eddig, kivétel nélkül felvetette ezeket a kérdéseket - például hogy ha X küld Y-nak egy kurva fontos valamit, akkor miért nem ellenőrzi, hogy Y megkapta-e, valamint X miért nem veszi át a fontos valamit, mikor az a munkája, hogy átvegye; mi az, hogy a rendőrségnek nincsen jogosultsága leállíttatni egy rendezvényt, amikor emberélet kerülhet veszélybe, satöbbi... -, és ugyanezeket a kérdéseket az illetékesek is felteszik - persze csak most, napokkal az esemény után, bűnbakok keresése közben. Megint elkezdődött, illetve bocsánat, új fronton kezdődött meg a politikai anyázás, meg hogy a Demszky miért nem ment oda minden egyes bámészkodóhoz, hogy a fülébe súgja hogy mi várható (feltehetőleg éppen a Combino villamosokat javította). Az meg különösen magyar jelenség, hogy éppen az ilyen hirtelen viharokra figyelmeztető, többek között a Duna budapesti partjain felszerelt jelzőberendezés pénzhiány miatt nem működik - hát vazzeg, már csak az ünnep miatt felkapcsolnám, ha máskor nem is...

Sokáig lesz még ez téma, sokan fognak még botlani, aztán eljutunk oda, hogy 2007-ben elővigyázatossági megfontolásból az augusztus 20-i tűzijátékot november végén fogják megrendezni, mert akkor biztosan nem lesz vihar. Én meg a szombati falunapra nem megyek, mert ott is lesz tűzijáték. És még sztárvendégek is lesznek. De itt befejezem, mert még a végén valami információt is leközlök, és akkor oda a rutin.