N for Nextgen

Nfol @ 2006. június 22.

Valamikor május közepén rendezték meg az idei Electronic Entertainment Expót Los Angelesben, ahol elvileg bemutatkoztak azok a játékok, amikkel idén, jövőre és a Duke Nukem Forever esetén minden következő évben játszani fognak mindazok, akiknek erre ideje, kedve és pénze lesz. Az utolsó kritérium furcsának tűnhet, majd elmagyarázom, hogy került oda.

De kezdjük valami mással. Ha elolvasol egy játékokkal kapcsolatos cikket, vagy kettőt, netán hármat: melyik az a szó, amelyik a leggyakrabban bukkan fel?

A nextgen az.

A nextgen az egy tök jó műszó, mert mindenre rá lehet húzni, hogy nextgen, ha ma még semmi nincs belőle készen. Nekem viszont púp nő a hátam közepére attól, hogy ma már minden nextgen. Itt van ez a játék, sirályvakítóan néz ki, az ellenséges katonák megvernek téged sakkban is, ha kell, majd nextgenre jön. Nextgen gépre, nextgen videokártyára. És nextgen játékosoknak.

A vizuális teljesítményért folyó örök arc úgy látszik, átlépett egy határt. A fejlesztés annyira felgyorsult, hogy mire itthon hozzá lehet jutni egy jelenkori csúcskártyához, már majdnem készen van a következő generációs kártya, ami persze szebb, jobb, csöndesebb a hűtése, megy SLI-ben vagy Crossfire-ban és ilyen meg olyan gémeket lehet rajtuk tolni HD felbontásban, hogy a mostani csúcsgépen tolható gémek ahhoz képest csak gólyák. És a sok lúzer megy, megveszi, a játékot két nap alatt kivégzi, örül a feje akkor is, ha maga a játék szép, de amúgy ultrasz*r, aztán felmegy netre, megnézi, hogy van-e újabb csúcskártya újabb gémekhez.

Nem volna ezzel baj, ha más területen is történne iyen mértékű fejlesztés. Pár évvel ezelőtt minden értelmes szaklap arról ábrándozott, hogy majd lesznek szép erős processzorok és azokkal milyen hejdejó módon lesz megvalósítva a fejlett mesterséges intelligencia, meg sokkal többet nyújtanak majd a játékprogramok, mindennek a feltétele a puszta, nyers erő, ami a hardverből kipréselhető. Nézzünk már körül, hogy hol tartanak a játékok ehhez képest... Évente megjelenik tíznél kevesebb olyan program, ami valóban élvezetes, ami valóban képes szórakoztatni a játékost - a többi hígf*s. De valahol mindenképpen bűzlik. A játékosokat meg valamiért nem zavarja, hogy jó drágán vett, fejlettnek látszó hardveren játszhat kevésbé jól sikerült játékokkal.

Itt vagyok például én, a passzív hűtésű Radeon 9600-ammal. Ez a kártya valamikor négy éve jelent meg a piacon, akkor ugyebár majdnem egy hónapig erősnek számított, a Radeon 9800 megjelenéséig. Elvileg tudja az összes DirectX 9.0-ás dolgot, az azóta behozott shaderes dolgokat viszont nem ismeri. Ez épp elég információ ahhoz, hogy elmondhassuk: ez a kártya a mostani játékok közepesnél jobb beállításokkal történő játszásához elégtelen teljesítményű. Mert ma a közepesnél jobb beállítások nem azt jelentik, hogy az FSAA-t csontig tekerjük, hanem azt, hogy a felbontást is jól felhúzzuk. Én mégis játszom újabb játékokkal, igaz, a felbontás leginkább 800*600 vagy 1024*768, de a monitorom amúgy sem szereti az ennél magasabbakat, valamint nekem a grafika másodlagos a folyamatos játékement és a játék által felém rúgott hangulatlabdacs mellett. Half-Life 2, F.E.A.R., Condemned, Hitman 4 demó: a teljesítményben úgy 5-10 százalék a veszteség, ebben a sorrendben. A Deus Ex 2-t megjelenésekor kifejezetten gépigényes programnak tartották, a Radeon 9600 akkor sem volt már az élmezőnyben. Mégis viszi 1024-ben, és a gammán kívül már nem tudok mást feljebb csavarni.

Az avulás tehát korántsem olyan mértékű, mint azt egyesek gondolják, ugyanakkor dícséret illeti az összes olyan fejlesztőt, aki nem rest megoldani a programja nagyfokú skálázhatóságát.

Ma itt volt a Bush. A kisebbik. Mondjuk Laci meg Feriék nem jól csinálták: azzal kellett volna kedzeni, még a reptéren, hogy "Na Dzsordzsi, vízum-e lesz?". ő azt mondta volna, hogy "Hát izé, you know, ez sok mindentől függ...", és akkor lehetett volna közölni vele, hogy mehet hazafele nagy iramban. Nem még porcelán teáskészlet meg csizma ajándékba...