Stáblista

Nfol @ 2006. június 7.

Egy év baromi hosszú idő. Egy év alatt rengetegsok dolgot lehet csinálni, jól, rosszul, kinek hogyan sikerül. Vannak viszont dolgok, amikre egy év kevés. Esetemben jó példa erre a Half-Life 2 végigjátszásának története, hiszen bármennyire is zseniális játékról van szó, nekem bizony háromszázhatvanhárom nap választotta el azt a két pillanatot, amikor G-Man titokzatos ábrázata látomásként tűnik elő a semmiből és egy vonaton találom magamat, illetve amikor ismét megjelenik előttem az energiagombóc felrobbanásának pillanatában.

Persze hihetetlen nagy lámának kell ahhoz lenni, hogy egy ilyen, elakadásra esélyt sem adó lövöldözős program ennyi ideig ne adja meg magát; nem is erről van szó. Tavaly nyáron kezdtem bele a kalandba, máig emlékszem arra, amikor Doggal labdáztam, amikor Ravenholmban a zombik felmásztak utánam a háztetőre félelmetes hanggal, amikor Grigori atya elmagyarázta, hogy ezek a szerencsétlenek még mindig az ő hívei... Aztán valamiért abbahagytam. Nem, ez így nem pontos: nem folytattam. Talán mert jött valami más kábulat, talán más okból kifolyólag, talán, mert az Erő ezt sugallta.

Most valamiért újra elővettem. Elvarázsolt - megint. Tudom, nektek, akik már ezer éve kivégeztétek a Half-Life 2-t, nem tudok újat mondani, azért mégis megpróbálom. Megragadott az a változatosság, amit a játék nyújt. Az egyik fejezetében nullától huszonnégyig röpködnek a töltényhüvelyek, a másikban csak a gravigun van nálam, és lőni sincs kire, illetve van, de felesleges, mert ha lőni kell, már régen rossz.

Hozzá kell tennem, egy helyen bizony mocskosul megakadtam, és kénytelen voltam segítségül hívni egy végigjátszást. A kérdéses hely leírásánál viszont már ütöttem a fejemet mindennel, hiszen a megoldás ott volt az orrom előtt végig, csak éppen nem vettem észre. Ezentúl, ha egy teremben nem lehet semerre menni, mindenképpen megnézem a csöveket... Meg aztán az is benne van ebben a játékban, hogy elhitet a játékossal bizonyos dolgokat. Egy későbbi részen, ahol a striderek által tűz alatt tartott teret kellett megtisztítani minden olyantól, ami nagyobb, csúnyább vagy erősebb, mint az ellenállók, szóval itt ügyesen bemenekültem egy viszonylag védett helyre, ahol találtam tíz rakétát, és én tényleg elhittem, hogy azzal a tíz rakétával szét lehet kapni a két stridert. Fél órás próbálkozást követően - többszöri elhalálozás után - poénból kiszaladtam onnan arra, amerre amúgy semmi érdekfeszítő dolgot nem láttam, erre nem ott van egy bunker végtelen számú rakétával?

Szóval ennek most vége. Talán végig kellene vinni az első részt is, ennél rövidebb idő alatt. Állítólag az is elég kellemes darab. És ami garantált: sokkal szórakoztatóbb, mint a Kalkulus 2 jegyzet. Hogy lesz ebből pénteken vizsga...?