NFS? LFS!

Nfol @ 2006. május 24.

Olyan már volt nemegyszer, hogy valamit a figyelmetekbe ajánlottam, és mivel a haladásnak, fejlődésnek elengedhetetlen kelléke az innováció, most ezen szellemet megragadva, de nem bántalmazva innoválok egy aprót, és valamit a figyelmetekbe nemajánlok.

Tegyük fel, hogy kedveled az autós-versenyzős programokat, és a motorsport iránti rajongásod nem merül ki abban, hogy - egyébként nagyon dicséretes módon - minden F1-es futamot nyomon követsz, netán szorítasz azért, hogy valamelyik rali-vb futamot ne Sébastien Loeb nyerje meg. Tök jó, egy mondattal sikerült az olvasótábort három fősre redukálnom, ebből egy vagyok én, egyikük pedig eleve járatos abban, ami most következik, úgyhogy a maradék egy személy egy igen burkolt kampány kizárólagos célközönségévé lépett elő. Most, hogy sikerült magamat eme mondathurokra felakasztani, talán ööö, kérek egy pohár vizet.

Tehát, lényeg a lényeg, vagyis: lényeg a nemlényeg, ha a fentiek alapján magadra ismersz, akkor neked nemajánlom a Live For Speed (S2 alpha v0.5Q) című remek autós szimulátort, nemjavasolom, hogy töltsd le a mindössze 130 Mb-os csomagot és főleg nemjavaslom, hogy töltsd le a meglehetősen gyanús műveletek elvégzésére alkalmas unlockert hozzá, mert jól fogsz nemszórakozni, teljesen a rabja nemleszel és magadon kívül találsz nemordítani, ha az utolsó körben az utolsó kanyart elrontod. Akit ez az egész nemérdekel, az tapasztalni fogja, hogy ez a sokmilliós projekt - három ember készíti mindössze és van vagy húsz teszter - bizony élményben rendesen alátesz mindenféle Most Wantedoknak, pedig nincsen benne mósön kepcsörölt béjb meg zámbódzsimi gajardó, a zene olyan, amilyet te akarsz, mert a Winamp is megfér mellette, a fizikai modellje kegyetlenül életszerű, a grafikája pedig... nos, az nem annyira szép, viszont funkcionális és gyors, mintazállat. Nagy kár, hogy egyelőre nincsen benne semmilyen karriermód, és megvásárolt licenc híján csak az öt szinten állítható AI-k ellenében lehet májerkodni, de messze nincsen még ennek vége.

Végezetül szeretném, ha Depir megnyugtatna engem, hogy nem én vagyok tehetségtelen, ólomujjú racesimfan, hogyha az RA nevű gépcsodával nem bírok menni kétszáz métert kerékpörgetés és csúszkálás nélkül. Köszönöm előre is! És utólag is! Zsubi számára külön megjegyezném, hogy ha rászánná magát a kipróbálásra, akkor készüljön fel bizonyos érzelmek instant felbuggyanására. Olyanokra, mint amikor először ment a Gran Turismo 3-mal.

Amennyiben a fentieket megfogadtad, és változatos indokokkal szünetelteted a kanyargást, javaslom, kapcsold be a televíziós készüléket, ahogyan Stohl Buci mondaná naponta n-szer a Szombat esti láz döntőjének felkonfjában, ha érdekelne bárkit is. Azt mondjuk nem tudom, hogyan csúszott át a rostán ily elementáris baki, miszerint a Szombat esti láz döntője vasárnap kerül lebonyolításra, de sebaj, látunk mi még az RTL Klubon nyári olimpiát télen, ha a jóisten megsegít minket. A televízió emellett az életre is nevel. Megmutatja, hogy ma olyan személyeket neveznek sztárnak, akiket tizenöt éve ugyanezen viselkedésük, foglalkozásuk miatt tíz emberből kilenc azonnali kerékbetörésre ítélt volna. Megmutatja, hogy azért élsz, hogy jó fogyasztó legyen belőled. És elmodja az élet néha megdöbbentő igazságait. A két biztosítási csaló véletlenül bukott le. Miért, volt már, aki direkt...? És jó vicc volt?