Ikszelgetünk

Nfol @ 2006. április 9.

Ééééés igen, itt van a nagy nap! Jött is tegnap egy szép levél nekem, amelyben köszöntöttek engem, mint "Kedves első választó fiatal!"-t és megkértek diszkréten, hogy ugyan tegyem arra a zikszet, aki aláírta a levélkét, kár, hogy nem most szavazok először. Úgyis naponta hívott telefonon a Gyurcsányomata meg az Orbinátor, hogy helló-helló-ezt-ígérem-csak-mittudomén.

Tehát mentem savazni. Ebben volt egy erős hátsó szándék is, anyukám ugyanis a szavazóbizottságban üldögél ma és valószínűleg halálra unja magát. Megérkezek, kikeresnek, mindenki feszült, feldobnám a hangulatot egy "És tessék mondani: a pénzt mikor kapom meg?" beszólással, de inkább mégsem teszek így, hanem a fülkében elrejtőzve ikszelek, aztán pedig a Sport1 műsorelőzeteséből ellesett origamihajogatási módszerrel (most miért, az origami is annyira sport, mint a biliárd meg a póker, bár utóbbinál Korda edzi az izomkat rendesen, szerintem még izzad is picit...) beletuszkolom a túlméretes papírokat a minimális méretű borítékba, sőt még le is ragasztom, később meg ugye hallom, hogy boríték nélkül is be lehetett volna dobni. Nem mondom meg, hogy kire szavaztam. Van egy koncepcióm, egy elméletem, annak megfelelően jártam el. Remélem a végén bemondják majd, hogy találtak egy érvénytelen szavazólapot, amin valami Pálmás Dávidra szavazott valaki... :]

Otthon félszemmel nyomon követtem a Győr - Ferencváros "rangadót", amely egyébként döntetlen lett. Azért félszemmel, mert másik félszemmel a telefon és az infraport között próbáltam kapcsolatot létesíteni a céges laptopon, amelynek van saját infraportja is, de az le van tiltva admin által. Szóval nagyban lövöm össze a cuccokat, és akkor olyat látok, hogy az agyamat bikázással kell újraindítani. A tálcán megjelenik a vezeték nélküli kapcsolat ikonja, áramlanak a színes kis izék a két csík között, és ezzel egyidőben felugrik egy hibaüzenet, hogy a kapcsolat megszakadt, akadályoztatva van és különbenis. De a kis izék mennek tovább, lehet a telefonra adatot küldeni. Sosem fogom megérteni az emögötti logikát.

Most pedig képek következnek a fentebb említett vélemény-befolyásoló brosúrából:

Ez is jól kezdődik... Vagy egyik, vagy másik, de így együtt...

Könyörgöm, négyévente egyszer van kampány, és akkor sem lehet odafigyelni ilyenekre, mint a "több mint település komplex"? És a hulladék-gazdálkodást mióta írjuk egybe? (Mióta hulladék módon gazdálkodunk...)

Ez meg az évtized vicce. (Csak még nem tudni, hogy melyik évtizedé...)

Most meg már öreg este van, 63%-nál járunk éppen, a televízióban mindenütt az idióta választási showműsort nyomják, amelyekben mindenki megmagyaráz mindent annyira, de annyira... Kapcsolok máshová. TV2. Máté Krisztina áll egy hatalmas képernyő előtt, majd beadják a táblázatot, elmondja, hogy ennyi százalék, aztán vált a kamera és mutatja Máté Krisztinát, amint ugyanúgy áll a képernyő előtt. Szerintem felvettek egy állóképet és csak azt váltogatják a grafikonokkal, a hangot pedig alámondják. 85%. Kapcsolás. m1. Baló György a szokásos utazóbőröndökkel a szeme alatt, a szokásos orrhangon, a szokásos, különösebb érdeklődést nélkülöző hanghordozással próbálja elhitetni a nézővel, hogy ez most hú, de izgalmas. Viszont nekik a legszebb a grafikonjuk mind közül. 94,8%. Már fél órája ennyi. Kapcsolás. RTL Klub. Szellő István éppen körbekérdezi a stúdióvendégeket, akiknek a fele már kis híján alszik. Profibbak megoldják, hogy beszéd közben ásítanak is. Reviczky Gábor percenként tíz szót bír kimondani a megrendüléstől, talán mégis jó lett volna az alkoholmentest inni a Fapumában... Két értelmes ember van a stúdióban: a rendező az egyik, mert mindig sikerül neki a legbutább arcot vágó hírességre kapcsolni; a másik meg a Hajós, aki utolsó mondatával szerényen jelezte, hogy ő bizony nem politizálni van ott, hanem csak úgy és különben is magasról le kell tojni azokat, akik most összevissza elméleteket gyártanak. Ja, hogy mit mondott? "A következő két hétben az is figyelje a politikát, akit nem érdekel, mert most fog kiderülni, hogy ki milyen valójában. Az uraknak ugyanis satuban van a töke." Persze nem konkrétan...