Véget nem érő hétvége TM

Nfol @ 2006. március 6.

Csütörtökön írtam ide utoljára. Ma hétfő van. Eltelt közben három és fél nap. Három és fél olyan nap, ami lehetett volna sokkal jobb kicsengésű is, mint amilyen lett. Az élet a legsokoldalúbb forgatókönyvíró, de ez nem mentség a pofánverés ellen.

Kezdődött azzal, hogy péntek reggeli felébredésemtől kezdve egész nap görcs állt a nyakamban. Ennek (is) köszönhetően a szokásos Kalkulus 2 előadásra a mutatott formámnál jelentősen alacsonyabb aktivitási szintre visszaesve érkeztem, valamint közvetlen környezetemet - mind az egy embert, aki WarPriest, és akit egész hétvégén nem láttam MSN-en - tízpercenkénti menjünk! felszólításokkal szórakoztattam. Óra után még felnéztem az ISzK-ba, ahol semmi értelmeset nem csináltam. Illetve mégis, mert megtekintettem az Új FeladatsortTM, amitől újfent hajletételre került sor.

Szombaton a délelőtt elment a bevásárlással, amit a TECSO-ban ejtettünk meg, és ahol nagy bánatomra semmi különöset nem láttam, pedig direkt figyeltem mindenre. Vazze, Nyíregyházán még a polc manager helyett is polcszervíz van írva a mellényre... Délben Totalcar, az idei évben először új műsorral, új nyitócímmel, új dizájnnal és BMW Z4M-mel. Jó volt. Később ismét megpróbáltam Logos nevezetű gépemre Linuxot telepíteni, amely művelet annyira kényes, hogy nemcsak a Linuxot nem sikerült feltenni, hanem még a Windows XP-t sem tudtam beindítani, mert GRUB bácsi kiírta, hogy Error 17, és mivel nem hordok magamnál kinyomtatott GRUB manuált, a gépre meg nem lehetett bejutni, nem tudtam feltérképezni a hiba okát. Az ezt követő három óra el is ment azzal, hogy az XP-t működőképessé tegyem legalább annyira, hogy még este bírjak vele netezni, és felvéstem az emlékeztetőmbe, hogy mielőbbi újratelepítés indokolt.

Közel problémamentes működést sikerült kicsikarni belőle, bár nemegyszer váltott át a monitor színképe egyfajta inverzre, és csak a fekete, fehér, sárga színek voltak elérhetőek pár pillanatig, aztán visszaállt, aztán megint elmentek a színek... Ez sem gátolt meg abban, hogy S@tival alaposan elbaromkodjunk, miközben odakint ismét elkezdett havazni.

Szeretnék tisztázni egy dolgot, nehogy félreértés legyen belőle. Alapvetően, az év jelentős hányadában semmi bajom nincsen a hóval. Nyáron például egyáltalán nem zavar. De most még nincs nyár. Március van vazze! M-Á-R-C-I-U-S. Többet ne essen a hó decemberig. Kedves hócsináló vállalat odefent: ha még esik hó márciusban, fel lesz tolva a hólapát. Oda. Tolólappal befelé. Igény szerint megforgatva. Period, vagy mi...

Igazán ekkor kezdett el elfajulni ez a hétvége. Anyukámnak iszonyatos módon elkezdett fájni a veséje, ezért apukámmal előbb a szomszéd község orvosi ügyeletére mentek, majd mivel az ott kapott ellátás mondhatni sz*rt sem ért, bementek a kórház sürgősségi osztályára, ahol bent is tartották éjszakára. Apukám éjjel fél háromkor érkezett haza, elmondta, hogy mi a helyzet. Vasárnap reggel hét órára kellett visszamennünk anyukámért, azaz hatkor keltünk, azaz aludtam kemény három órát. Szerencsére az orvosok nem tartották bent anyukámat, úgyhogy haza is jöhetett velünk, azóta semmi baja szerencsére.

Fiatal volt még a reggel, úgyhogy gondoltam nem követek el végzetes hibát azzal, ha elkezdek programozni, merthát a beadási határidő következő hétfő, tizenharmadika, ami azért is jeles nap, mert Fejgeomból is zéhát írunk, csak hogy jó legyen nekünk. Nos, tévedtem. Sikerült összeraknom két programot, ami nem működött megfelelően, sikerült beleszaladni egy végtelen ciklusba meg két segmentation faultba is. Közben odakint esett a hó, nagy, sűrű, undorító pelyhekben.

Délután visszaindultunk Debrecenbe, autóval. Mivel vasárnap délután van, és erősen havazik, a közútkezelő b*szik dolgozni: hetven kilométer megtétele során láttam összesen öt hókotrót és sószóró gépet, ebből három Nyíregyházán ment egymás mögött a legjobban megtisztított körúton, kettő meg egy buszmegállóban állt a semmi közepén. Így hát igen mókás dolgok voltak, átlagsebesség lakott területen belül 30 km/h, kívül majdnem 50 km/h. A négyes főút négy darab keréknyomból és az azt körülvevő végtelen fehérségből, nameg a rajta autózó normálisok mellett néhány elmebeteg f*szkalapból áll, akik meglátták a lehetőséget a csúszós, kerékmegvezetős latyakban, azután pedig erősen csudálkozni kezdtek, amikor is előzés közben egyszercsak elkezdett szitálni a gépsas alattuk. Továbbá felfigyeltem ama nem elhanyagolható tényre, miszerint a délnémet autóipar remekeiben a komputer - amelyet szigorúan komputernek kell ejteni és nem kompjúternek, Bácsó tanár úr ajánlásával - rendelkezik egy figyelmeztető funkcióval, amely akkor aktivizálódik, ha az autó tartósan halad alacsony sebességgel. Ilyenkor hangjelzés és élőbeszéd figyelmezteti a vezetőt, hogy taposson belé, mer’ felforr a hűtővíz a motor gyári lefojtása miatt; úrvezetőnk pedig mit tehet a technika ellenében: rálép a gázpedálra, oszt’ megyen. Ugyanez figyelhető meg némely ukrán rendszámú zöldségesmercinél is, pedig azokban nincsen is komputer :o.

Mire Debrecenbe értünk, nekem konkrétan görcs állt a lábamba attól, hogy a pedál nem volt a megszokott mélységig benyomva, a kocsi eleje pedig átalakult egy tetszetős jégtömbbé, ami azért jó, mert az életben nem tudják a rendőrök felírni a rendszámot, mivel ilyen időben a rendőrök sem hülyék, hogy kiálljanak ügyelni. Estig remekül elütöttem az időt azzal, hogy fejben programoztam - ha sokáig nézi az ember a plafont, egy idő után könnyedén oda tudja képzelni a kódsorokat. A sok gondolkozást a ma már rosszul megírt két program ismételten rossz megírása követte, ekkor döntöttem úgy, hogy a mai napon már nem is próbálok belekezdeni valamibe, mert minek.

De ezzel még nem volt vége. Csöng a telefon: anyukám hív. Első gondolatom persze az volt, hogy biztos megint rosszul van, vagy valami, de nem erről volt szó. Aki eddig azt hitte, hogy ez a bejegyzés a nulla darab vicces megjegyzés ellenére mégis lehet vidám, azt el kell szomorítsam: ettől a ponttól kezdve csakis szomorúságra okot adó dolgok lesznek. Gondoltam szólok előre. Anélkül, hogy bárkit is traktálnék a néhol balladai homályba vesző részletekel: egy (a szó szoros és átvitt értelmében is) távoli, hosszú ideje betegeskedő rokonom kapott ma választ arra a kérdésre, hogy mi van az életen túl. Remélem ez a fogalmazásmód nem sérti senki lelki békéjét. Ez a sajnálatos esemény annyiból van befolyással az életemre, hogy bár én magam az illetőt összesen négyszer, ha láttam életemben - mivel tizenakárhány éve Kanadában élt, ez nem csoda -, viszont anyukám és nagymamám eléggé közel álltak hozzá, úgyhogy ha szabad ilyen csúnyát mondanom, gondolnom: icipicit örülök, hogy ez a hír nem akkor érkezett, amikor még otthon voltam; valószínűleg nem tudtam volna kellőképpen reagálni az egészre, és különben sem szeretem, ha hozzátartozómat sírni látom. Ezzel együtt nem lesz egyszerű a következő otthon eltöltött hétvége...

Most pedig folytatom egy szintén szomorú gondolattal. Mint említettem, utoljára csütörtökön volt bejegyzés, na meg ma. Ilyen előfordult már máskor is, eltűntem egy időre, aztán viszont több bejegyzés is felkerült, volt mit olvasni, satöbbi. Persze hogy volt bejegyzés, mert attól függetlenül minden egyes nap megírtam, amit meg akartam írni. Ezúttal ez másként volt, és ami a fő probléma: nem éreztem késztetést arra, hogy blogot írjak. Egyáltalán nem. És ez megrémít. Ha jobban belegondolok, az elmúlt két hétben - kb. mióta elkezdődött a félévi hajtás - nagyon kevésszer éreztem azt, hogy van értelme blogot írnom, hogy van miről írnom egyáltalán. Napok jönnek egymás után, minden héten elmesélem az órarendemet - már biztosan mindenki kívülről fújja, WarPriestnek nem ér :) -, halál unalmas az egész, kivéve, ha elgurul valami, és megszalad a billentyűzet. De ilyen ritkán van, és akkor sem mindig. Nem tudom, mitől van ez: én magam is ráuntam a naplóírásra, nem akarlak titeket untatni a szürke hétköznapokkal, vagy csak éppen átélek egy kisebb alkotói válságot, amiből kilábalok hamarosan jól, és akkor megint a régi leszek; nem tudom, meglátjuk, elválik. Adopt, adept and improve. Úgyhogy most kicsit váltok: nem tervezek minden napra bejegyzést, viszont ha történik valami megosztásra érdemes, azt nem fogom elhallgatni előletek. Kíváncsi vagyok, meddig bírom majd...

Remélem senkit nem rémisztettem meg ezzel a borúsra forduló bejegyzéssel; remélem továbbra is érdekesnek, olvasásra érdemesnek fogjátok tartani ezt a blogot, és remélem, hogy legközelebb már vidámabb dolgokról tudunk cseverészni. Addig is tekintsétek meg az eddig titokban tartott választási plakátok tömkelegét az SG fórumon a Rosszabbul Photoshoppolunk... című topikban, a saját kreálmányomat rögtön ezen sorok alatt, és ha egy panther112 nevű véglény megpróbál bekóstolni, mert neked nem Van Gogh a háttérképed, akkor nagy lendülettel ignoráld, mert troll, a rosszabbik fajtából. Ahoj folkz, let the agent speak!

rosszabb_24.jpg