Under cover

Nfol @ 2006. február 9.

Egész éjjel esett a hó. Erről abban a másodpercben lett valamennyi fogalmam, amikor az előző éjjel fél kettőkor történt elcsitulást követően ma délelőtt felébredtem. Nagyon nem örültem neki (mood-), mivel heti felelősként nekem kellett elhánynom az összeset a tegnap is alkalmazott gyengécske seprűvel. Azért nekem, mert a lakótársam továbbra sem mutatkozott errefelé (anger+), de majd ha jön, biztosan megkérdezi, hogy nem mi voltunk-e a felelősök a héten, és akkor odaadom neki a seprűt, hogy indulhat a lépcsőházat egyedül letakarítani (fun+).

Ezzel elvoltam úgy egy órát, aztán a lakásban raktam kisebb rendet - azaz most nagyobb a rendetlenség, mint volt -, kiporszívóztam, törölgettem, szellőztettem, satöbbi (dexterity+, mood-). Nyomtam pár kört a Crimsonlandben, sikerült jól felidegesíteni magamat rajta, szerencsére a Repülő cirkusz tizennyolcadik része kéznél volt, amelyben John Cleese kijelenti, hogy nem fog szerepelni ebben a bejegyzésben, azután pedig úgy néz, mint akinek szöget ütöttek a fejébe, pedig nem is lakik Wainscottingban. És utoljára mondom: nem itt lesz a krikettmeccs.

Amikor normális emberek már otthonukba hazatérvén letudták a mai napot, akkor indul útnak Nfol a Kalkulus 2 gyakorlatra, ahol természetesen WarPriest is jelen lesz. Lesz, tehát az odaérkezéskor még nincs ott, de hamar megérkezik, így együtt látjuk Bácsó tanár urat a mellékhelyiség felé osonni, ezzel egy remek poénra adva alapot, miszerint kifelé jövet a folyosón haloványan elhinti, hogy "mint mondottam volt, nincsen papír". A gyakorlat abból állt, hogy deriváltunk - ismét. Nem mintha nem lett volna rá szükség, nekem például majdnem torkomon akadt egy egyszerűbb összetett derivált, természetesen megint azért, mert túl akartam bonyolítani. Utána mehettünk is haza, láttunk rengeteg furcsa villamost: az egyik azért volt furcsa, mert alig voltak rajta utasok, a másik meg azért volt furcsa, mert egy másik villamost húzott és meg sem állt.

Itthon vacsorára sóletet ettem és megnéztem a százötvenedik Esti Showdert, ami annyira nem tetszett, bár elég érdekes volt látni Fábry-t hajjal a feje búbján. A gyengébb részek alatt SciTE-ban bűvészkedtem, és egy valamiért megtetsző háttérképhez készítettem egy színösszeállítást a bbLeanhez, ami most így néz ki:

06020902.jpg 06020901.jpg