Verilong, verinájsz...

Nfol @ 2006. február 8.

Valószínűleg feltűnt, hogy hétfő óta minden bejegyzésben szerepel WarPriest is, mint vendégművész és mint az események részese. Nem kell aggódni, ez a továbbiakban sem lesz másként, mivel van pár közös óránk ebben a félévben, most konkrétan a Prog 1-re és a Kalkulus 2-re gondolok, de ezeken kívül is nagy eséllyel tudunk mi összefutni.

Ma például nem kellett összefutnunk, mert ugyanakkor megyünk Prog 1 gyakorlatra, ugyanoda, körülbelül ugyanannyi tudással :). Futás azért volt, én futottam legalábbis elég jót. Hajnalban ugyanis esett a hó, és mint a lépcsőház heti felelőse, nekem jutott ama hálás feladat, hogy a járdát elseperjem. Ez külön jó volt, a seprű ugyanis valami iszonyatosan masszív nyéllel rendelkezett, vártam, hogy melyik pillanatban áll föld körüli pályára a végén lévő cirokcsomó. A friss hónak van egy rossz tulajdonsága, mégpedig az, hogy hülye, ugyanis nem oda hullik, ahová kellene. Mert ha esik, akkor úgyis oldalra lesz ellapátolva, ennyi erővel eshetne rögtön oldalra, nem pedig mindenhová.

Szóval, addig játszottam a gondnokot, amíg elrepült az idő, és volt még fél órám, hogy beérjek gyakra. Busz esélytelen, irány gyalogosan az egyetem! 9.55-kor érkeztem meg a Gyógyfürdőhöz, onnan még jó kilométer a matek épület harmadik emelete. Nem tudom, hogyan, de odaértem. WarPriest szerint kicentiztem, szerintem csak kifáradtam. És most pár szó a Prog 1 gyakorlatról.

Ebben a félévben mindazok, akik nem először vesznek részt ezen a szép tantárgyon, nagy érdeklődéssel várták, hogy vajh’ milyen gyakorlati szisztémával állnak elő az okosok, mert az nyilvánvaló, hogy sem a tavalyelőtti, sem a tavalyi rendszer nem volt életképes az átlagos időráfordításnál nem több időt ráfordító hallgatók esetében. Először túl sok volt, másodszor meg túl kevés. Most egy köztes megoldás született. A gyakorlat végre tényleg gyakorlat, azaz anyagot adnak le, nem pedig konzultáció van, mint tavaly. Lesz három ZH, meg négy alkalommal beküldendő feladatsor, négy, azaz nem hat, így több idő lesz rájuk. Eddig egészen remek, viszont a feladatbeküldés meg lett reformálva, mostantól egy külön szerverre kell a hallgatóknak ssh-val bejelentkezniük, a forrásukat tesztelni, végül beküldeni; a szerver pedig csakis az egyetemi hálózatról érhető el. Majd kiderül, hogy miként működik ez a gyakorlatban.

A gyakorlaton remekül elüldögéltünk a sarokban, mivel marha sokan voltunk és nem vagyunk eléggé mokányok ahhoz, hogy másokon átgázolva helyhez jussunk. Nahát! Talán jobb is volt így, ebben akkor lettem bizonyos, amikor az eléggé száraz, viszont legalább informatívan tálalt C alapok tárgyalása közben az elsősök többsége a Linux képernyőkímélőivel szórakoztatta magát és szűkebb környezetét. Merthogy a gyakvezető mindenképpen Linuxot javasol, még a joe nevű editor parancsait is felírta a táblára. Nem is lesz ezzel baj, ha találok egy minimális tárhelyigényű, de még megfelelő szoftverellátottságú disztribúciót, amelyben van legalább egy vi vagy joe és egy gcc fordító.

A gondolatot tett követte, de előtte még elkísértem WarPriestet egy rejtélyes küldetésre, majd a villamosig, ahol is távozása után részletre vásároltam egy hamburgert - 290 Ft, vártam, hogy adnak-e hozzá valami kisebb autót is ennyiért, de nem adtak... -, majd bepróbálkoztam az ISzK-ba, és a sikerélmény nem váratott magára sokáig (ez pedig nagy szó!). Először is eszembe jutott, hogy meg kellene nézni az egyetemtől kapott postafiókot, hátha jött bele levél. Ehhez persze ssh kell, Windows alatt meg PuTTY. Belépek, ömlenek rám az olvasatlan üzenetek, összesen 97 darab. Nagy része szerencsére nem érdekel, delete-delete-delete, a többit elolvasom szépen, ezzel el is megy fél óra. Ellátogatok a Distrowatch oldalra, amely a létező összes Linux-disztribúcióról képes némi infót mutatni, rövid nézelődés után rátalálok a Damn Small Linuxra, amely nagyon kecsegtető, hiszen az ISO-ja mindössze 50 MB méretű. Talán jó lesz a célra, majd otthon VMware-rel csinálok belőle virtuális gépet. A Prog 1-es anyagok között találok egy linket egy Linuxos oldalhoz, ahol persze egyből kiszúrom az Az igazi programozó című dokumentumot, amelyből kiderül elég hamar, hogy Nicolaus Wirth - a Pascal és még számtalan nyelv megalkotója - hátulgombolós alak, mert egyszer mondott olyant, hogy [lefordíthatatlan szójáték].

Következett az Adatbázisrendszerek megvalósítása című előadás. Úgy kezdődött, hogy elkezdtünk lerajzolni egy szépséges, kéttáblányi ábrát, ami engem egy kaponyányi monyóra emlékeztetett, mivel egyikről sem tudni, hogy végső soron mi a franc... Körülbelül a felénél járhattam, amikor kiderült, hogy a tárgyból van jegyzet, a jegyzetben pedig ez az ábra is szerepel, úgyhogy ebben a pillanatban a teremben tartózkodók jelentős hányada abbahagyta a rajzolgatást. Maga az óra viszonylag érdekes volt - érdekesebb, mint egy Hardver x, x eleme [1,2] -, de heti egy bőven elég lesz belőle. Négytől pedig Algoritmuselmélet gyakorlat lett volna, de a gyakorlaton kiderült, hogy ez az óra márpedig csütörtökön négytől van, szóval tíz perc alatt végeztünk is. Legalább nem csak Kalkulus gyakra kell holnap mennem...

Itthon a jól megérdemelt estebéd előtt, közben és után rengeteg dologgal foglalkoztam. Virtuális gépet nem építettem, mert a VMware lejárt, ráadásul a Damn Small Linuxban nincsen gcc fordító sem, viszont ha az alaplapom támogatná az USB-s eszközről való bootolást, akkor ideális lenne katasztrófa-elhárításhoz. De volt még más egyéb dolog is, úgymint a Monty Python Repülő cirkuszának DVD-re égetése Guyver számára. Nem mintha nem lenne kiírva, csak éppen eszembe jutott, hogy azon a DVD-n bizony jópár személyes dolgom is rajta vagyon, úgymint nénis képek tömkelege, az alkoholfogyasztási statisztikáim, nomeg persze a megszámlálhatatlanul sok, nyilvánosság elől eddig sikeresen eltitkolt blogdizájnom, Guyver pedig nyilván nem kíváncsi arra, hogyan tudok képet rajzolni, mert ha kíváncsi lenne rá, akkor azt írtam volna ki, nem pedig Monty-ékat.

És még az unokatesómnak is a hasznára voltam, mégpedig úgy, hogy egy igen hosszúra nyúló, problémákkal kikövezett utat végigjárva sikerült telefonon keresztül elhárítani egy géplassító kémprogram és egy alantas vírusgyanús program összehangolt támadásának hatásait, úgymint tonnaszám előbukkanó reklámablakok, lelassuló internet és 100%-on pörgő processzor. Ad-Aware did some magic, so did Kerio. És amíg ezzel elszórakoztunk, szabad kezemmel - a másikkal a telefont szorongattam - addig kattintgattam Photoshopban, míg egyszercsak lett egy ilyen:

06feb.gif

És most tessék szépen megijedni, mert ami most még csak a képen látható, az hamarosan felváltja a jelenlegi, nagyon kedvelt, nagyon sok melót indukáló, de mégis hamar megunt kinézetet. Remélem rettegtek! Szerintem eddigre simán rájött mindenki, hogy most vagy boldog vagyok, vagy bolond, hiszen ilyen szép hosszú bejegyzések ezen két állapot megléte esetén szoktak keletkezni. Nos, a helyes válasz az első: boldognak boldog vagyok, vagyis inkább elégedett, és az a legjobb ebben, hogy fogalmam sincsen, mitől vagyok elégedett, csak egyszerűen elégedett vagyok. És olyankor sokat tudok pofázni. És olyankor van ihlet, meg ötlet, meg idő. Ja, idő az nincsen; addig írtam, hogy holnap lett. Zárásként hallgassunk zenét!