Nfol · 2006. január 23.

An offer you can’t refuse

Reggel hét. Ébredek. / Kettőkor vágohídra megyek. / Előre félek, rettegek. / Sz*rok az ilyen reggelek.

Dél van máris. Elindulok. / Csak megyek előre, mint egy tulok. / A vizsgakezdet ismét késik. / ’anyjának a kiskésit!

Mindjárt három, sehol senki. / Egyszer ezen is túl kell lenni. / A folyosón fel s alá járok. / Mond az neked valamit, hogy ámok?

Háromkor megérkezik Kósa Márk, egyedül. Csak nem fog ennyi embert egyedül levizsgáztatni? Úgy látszik, mégis. Kinyitja a termet, azután behívja azokat, akik nem uv-zni jöttek, hanem első próbálkozók. Bent is maradnak, a maradék - azaz az összes uv-s, kb. 15 fő - kint hal meg az idegtől. Egyesek már reménykednek, ugyanis elfogytak a bentlévők: mostmár mi jövünk. Ekkor érkezik meg Kormos tanár úr, sárba tiporva minden addigi reményünket. Még mindig sokan vagyunk, húzzunk most is számot: aki a három legkisebb valamelyikét húzza, az mehet Kósához vizsgázni, a többi szerencsétlennek Kormos marad. Nfol a nyolcast húzza. Vazzeg, hogy még ez sem jön össze...

Sorban bemennek az emberek. Ide is, oda is. Bíztató jel, hogy eddig egyetlen uv-st sem húztak el. Na persze, szerdán sem húztak meg senkit rajtam kívül, én voltam az utolsó versenyző. Most sincs nagy kedvem mások elől elvenni az időt, jó nekem, ha utolsóként rúgnak farba, legalább kevesen hallják majd a folyosón a magammal bevitt szúró-vágó eszközökkel okozott szenvedés hangjait. Bemegyek végre. Nézünk egymásra. ő úgy néz rám, mint borjú az új kapura. Én úgy nézek rá, mint új kapu a borjúra. Kérdez. Válaszolok. Beleköt. Újabb kérdés. Újabb válasz. Újra beleköt. Hiszen milyen égbekiáltó f*szság már tőlem, hogy egy blogbejegyzésnyi hosszú definíció elmagyarázásakor felcserélek két szót...

Meg fogom már kérdezni valamelyik tanárszakos ismerősömet, hogy nekik valóban tanítanak-e az oktatási módszerek között olyat, hogy vizsgajegy beírásakor feltétlenül kell tartani egy kisebb hegyibeszédet a teljesen magán kívül leledző hallgató számára, vagy sem; de ha nem, akkor miért tesz minden tanár így? Eszembe is jutott a Hihetetlen családnak az a jelenete, amikor először fut össze a fater a gonosszal és hagyja monologizálni. De ez most lényegtelen; miért is éppen ez jut eszembe, amikor még bent ülök a teremben és az indexembe éppen beírnak egy kettest? Vékonyka, halovány, de az enyém.

Hey me, hey me, finally I got it...

Itt lehet puttyogtatni!