Ez egy igen szellemes cím. Hhuhúúú...

Nfol @ 2005. december 29.

Délelőtti programként elmentünk bevásárolni. Természetesen a TESCO-ba, mert az van legközelebb. A parkolóban nulla darab hely, keringek, amíg egyszercsak valaki elkezd kitolatni. Ott állok mögötte, index kint, szépen megvárom, amíg kifordul. És ekkor a semmiből érkezik egy Passatos őstulok és nagy lendülettel benyomul a kiszemelt helyre. Hogyazaku...! Megyek tovább, találok helyet, beállok. Alig nyitom ki az ajtót, erősen szakadt fazon oda is lép rögtön, hogy ő egy igen szerencsétlen sorsú, kicsit sörszagú ember, és örülne pár forintnak, de tényleg. Nem kapott.

Odabent teljesen szilveszteri a hangulat, annyira, hogy egyesek eleve bemelegítve tartózkodnak az áruházban, és mókás jelenetek sorozataként adnak elő egy-egy egyszerepes színházi darabot a műértő közönség és a kevésbé műértő, viszont magas és nagydarab biztonsági őrök előtt. Természetesen már a bejáratnál megkezdődik az elmebaj, hiszen rögtön az első pult rogyásig van rakva trombitával. Nem tudom, körülbelül hányan mennek el a pult mellett, de ha percenként harminc emberrel számolok, és feltételezem, hogy 28-a óta van így kipakolva a sok trombita, akkor az a kedves apuka, aki számos gyermeke szórakoztatására, poénból belefújt az egyikbe, majd visszatette a pultra, nos, durva becslésem szerint is legalább hatvanezer emberrel cserélt nyálat. Poénból, ugye. Ez a kis számítás most pici elégedettséggel tölt el, ugyanis én baromira utálom a trombitákat, kisebb koromban nemegyszer kellett biztonságos helyre elkülöníteni engem olyan ünnepségekkor, ahol fúvószenekar is játszott. Ma meg akárhová mentem abban az áruháznak nevezett raktárban, mindenütt fújkálták a trombitákat. Amíg anyukám az újságosstandnál válogatott a meglehetősen magas publicisztikai színvonalat képviselő női magazinok között, addig sajnos elég közel kerültem megint a trombitás pulthoz, ennek pedig volt egy olyan kellemetlen mellékhatása, hogy az ötödik percben ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni aziránt, hogy a következő, trombitát megfújni próbáló kedves vásárlóhoz odalépek és egészen a garatáig tolom belé azt a nyomorult trombitát. Mert úgy jobban szól, és viccesebb is. Az újságválogatás azonban hamar eredményesen zárult, a választott példány a címlap alapján 110%-ban vegetáriánus, azaz a zöldséget nem csak eszik benne, hanem írják is. A parkolóban újabb két versenyző nevezett az "akármit akarsz mondani, úgysem kapsz semmit" pályázatra. Egyikük mély felháborodással vette tudomásul a fel sem tett kérdésére kapott "köszönjük, a legutóbbi bankrablásból szerzett pénz felét már átutaltuk a bangladesi vegetáriánus árváknak" választ, a másiknak viszont meg kellett magyarázni, hogy mivel sem lusta, sem fogyatékkal élő nem vagyok, képesnek érzem magamat a kosár visszatolására és a benne lévő százforintos fémdarab megtartására, illetve barátilag megsúgtuk neki, hogy találjon ki valami jobb szöveget, mert a "visszatolom a kocsit, ha nekem adják belőle a pénzt, két zsömlét akarok venni belőle" meglehetősen átlátszó indok egy olyan áruház parkolójában, ahol a zsemle kilenc forintba kerül, ha drága. Megértette.

Délután újra előhozódott ez az autócsere-mizéria. Tudjátok, amibe sok beleszólásom van. Ma például meg lettem kérdezve, hogy nekem milyen színben tetszene a kocsi, mire én azt válaszoltam, hogy feketében, és ha lehet, akkor ötajtós legyen az is. Már ha lesz egyáltalán. Szóval kisebb összeget tennék rá, hogy x hét múlva egy kékesszürke vagy bézsszínű négyajtós autónk lesz. Vagy nem. Miután ezt és a finanszírozás sejtett részleteit megtárgyaltuk, nagyanyám sokat sejtetően elhívott a konyhába, ahol kaja helyett azzal jött elő, hogy "Te egy okos gyerek vagy..." Hú, mondom ez is jól kezdődik, fejemben hirtelen megjelent a házunk alaprajza, amelyen élénk színű kiemelőven villámgyorsan megjelöltem a lehetséges menekülési útvonalakat. Momentán ez a probléma is várhatna úgy január második feléig, mert most valahogy nem hiányzik még ez is a nyakamba.

Aztán itt van még a rádió is. Kabarécsütörtök rulez továbbra is, utána átkapcs máshová. Ha-Jó Rádió. Kívánságműsor. Na, akkor tájékozódjunk, mit hallgatnak a trendi diszkópatkányok és plázarollerek két mobiltelefonos csacsogás között, közben és helyett. Hát vazzeg, bakker, ennyi igénytelen sz*rt is ritkán hallani egy egyórás időintervallumban. Aztán meg egyszercsak valaki Linkin Parkot kért, és leadták a Crawlingot. Persze a végén lévő ordítós részt már nem, de akkor is... Aztán néhány elmegyenge következett - Szűcs Judit legújabb száma (#-|...), Picasso Branch (:-@) -, majd... System. Komolyan: leadták a Questiont. Persze az ordítós részt az elejéről lekeverték, de akkor is... Szerintem azóta ezersok anyázós üzenetet kaptak azoktól, akik még nem hallották elégszer a Scootertől a Hello!-t, Sean Paultól a We Be Burnin’-t vagy a t.A.T.u. legfrisebb kvázi-angol nyelvű slágerét.

Egyébként gőzerővel tanulom a Kalkulust. Tudtátok például, hogy "Az xeR algebrai, ha J olyan egész együtthatós polinom, amelynek gyöke. Egyébként transzcendens." ? Ez olyan fantasztikus. Úgy értem, ennek tudatában sokkal magabiztosabban tudok tekinteni a világra, már látom a végtelenbeli határértéket is, meg minden. Bocsánatkérésképpen mutatok kép képet, persze hogy az asztalomról.

05122701.jpg 05122901.jpg

2255. Portishead - Strangers (3:57)