Keep hope alive

Nfol @ 2005. december 21.

Újabb nap, amikor hazaérkezvén, az eseményeket végiggondolva századszor is ugyanarra a megállapításra kell jutnom. Újabb nap, amin nem sikerült a kitűzött aprócska célt elérni. Újabb nap, amit legszívesebben Tikky radírral törölnék ki az életemből. A többit tudjátok. Címszavakban: nincsen aláírás, van vizsga.

Történt, hogy reggel nyolctól Kalkulus pót ZH-t írtam. Mint tudvalevő tudományos tény, a 39 fokos láz meglehetősen nagy mértékben képes rontani az emberi agy létfenntartáson kívüli, egyéb feladatvégzésekhez szükséges részeinek működési hatásfokát. Ez például egy remek kifogás lenne. De minek, kinek... A ZH nem volt nehéz. Ennek ellenére sikerült istenesen elrontanom. A hibák többsége apró kis marhaság volt, amik nyilván nem a kellő tudás hiánya miatt burjánzottak, hiszen a ZH előtti napon a félév összes feladatát megoldottam. Ez sem változtat már semmin. 16 pontot kellett volna elérnem legalább, szereztem 14-et. Ez ugyebár laza másfél órányi folyosón várakozás után tudtam meg, csak hogy még jobb legyen. Kérdezem a gyakorlatvezetőt, hogy nincs-e valami mentőkérdése, vagy mentőkérdést mentő kérdése, de ő csak azt hajtogatta mély megrendüléssel, hogy nincs. Azért ahhoz képest, hogy nekem volt legkevesebb esélyem a pót ZH-ra...

A folyosón leültem egy padra, és az indexszel a kezemben erősen néztem felfelé. Nem, nem egy imát rebegtem el - itt még a Fennvalót is képesek befolyásolni -, hanem vártam, hogy szakadjon végre rám a plafon. Nem szakadt. Nyilván nem érdemlek meg ily nagy kegyet. Aztán elkezdtem gondolkozni. Mivel én ezt a tárgyat már nem először csinálom, viszont szeretném végre utoljára csinálni, megcsinálni, úgy gondoltam, hogy a három év alatt egyszer sem elővett fapofámat mégis előkotrom, és lesz, ami lesz, megkérdezem a főnököt. A főnök félév elején azt mondta, hogy a korábban megszerzett gyakorlati aláírást nem fogadja el, szerezzem meg újra, és akkor mehetek vizsgázni. Ez akkor legalább annyira döbbenetes volt, mint az, hogy nincsen meg most. Szóval felcaplattam a harmadikra, vettem egy nagy levegőt és bekopogtattam Daróczy tanár úr irodájának ajtaján. Odabent éppen valamiféle brainstorming folyt, megkértek, hogy várakozzak a folyosón egy kicsit. Fél óra. B*zmeg, én innen nem megyek sehova.

Végül behívtak. Elmondtam, hogy gyakorlati aláírás nélkül szeretnék vizsgázni, különben is megvan tavalyról, és ha már mindenképpen segghülyének kell lennem ebből a nyomorult Kalkulusból, akkor legalább vizsgán húzzanak el, ne pedig gyakorlati aláírás nélkül kapjak elégtelent. Daróczy tanár úr picit töprengett, picit nézett, aztán azt mondta, hogy január kilencedikén menjek el a vizsgára, írjam meg, azután majd eldöntjük, hogy hogyan tovább. Ennél én nem is vártam többet, arra viszont nem számítottam, hogy ilyen könnyű lesz. Ezért hát azt hiszem, Daróczy tanár úr nálam jelesre vizsgázott emberségből. A többi már nem rajta fog múlni.

Azért a többé-kevésbé megoldott probléma nem hagyott nyugton, és nem is fog nyugton hagyni a vizsga napjáig, amelyet WarPriesttel egyébként máris nemzeti gyásznappá nyilvánítottunk. Egész hazaúton ez járt a fejemben, ennek megfelelően a fórumon is eléggé "taposgálok kicsit magamon"-jellegű hozzászólásokat fabrikáltam. Talán megbocsájtható. A Vendégkönyvből meg kitöröltem azokat, amik nem illenek oda. Tüneti kezelés rulz. Ezek után csoda-e, hogy:

1987. Disturbed - Decadence (3:17) [NFS MW OST]