Nfol · 2005. december 18.

Tartsanak ma is... velünk

Aki szokta nézegetni néha a Vendégkönyvet (ha te nem szoktad, akkor ezentúl szokjad), az észrevehette phentermine véleményét. A dolog attól izgalmas, hogy ezen az oldalon elhanyagolható mennyiségű angol szöveg olvasható, ő viszont vagy nem beszél magyarul, vagy szórakozik, merthogy angolul írt, ráadásul megadott egy hivatkozást is, amelyen fantasztikus étvágycsökkentő bogyókat lehet rendelni. Gondoltam szólok, hogy az ügyhöz nekem közöm nincsen, és ha valaki meggyanúsít azzal, hogy titokban nagytételben rendelek olyan pirulákat, arra ráborítom az összeset, ami a legutóbbi szállítmányból megmaradt.

Talán túlságosan érzékeny vagyok, talán nem. Talán I.... és L... túlságosan érzékeny a másik véleménye miatt, talán nem. Csak már kezd unalmassá válni, hogy mindig összekoccannak valamin. Ráadásul olyan valamin, aminek nem létezik tárgyilagos, személytől független tulajdonsága. Egy filmet ugyanis senki nem lát ugyanolyannak. Egy filmet senki nem lát kétszer ugyanolyannak. Vagy azért, mert másodszorra már a rossz filmben is talál valami jót, vagy azért, mert a jó filmben talál valami még jobbat. Vagy azért, mert kevésbé fáj akkor a buksija, vagy azért, mert nem másnap fogják elétenni a mindent eldöntő kérdéseket. Erre itt vannak ők ketten, kardot törnek egy hiábavaló vitában, mert a másik véleményét úgysem fogják tudni megváltoztatni. A nevek tetszés szerint behelyettesíthetőek egy kongruens formulába.

Ma estére beütemezem a Grimm testvérek megtekintését. Igazából nem tudom, mit kellene várnom ettől a filmtől, mert Terry Gilliam tehetsége a Monty Python mókás átvezetőiben nyilvánvalóvá vált számomra, de hogy ebből egy egész estét filmet hogyan tud összerakni, nos... erre nem fogadnék nagy összegben. Aztán lehet, hogy holnap meg azt fogom írni, hogy a Grimm milyen derék alkotás lett. Nem tudhatom előre.

Itt lehet puttyogtatni!