Nfol · 2005. december 14.

Kongruencia

Zsubi azt írta, hogy találhatnék magamnak valami más kedvenc szót a konvergencia helyett, mert kezd unalmassá válni a dolog. Hát, ezt találtam helyette. Ezzel az ügyet néhány hét erejéig elintézettnek tekintem. Különben is: errefelé nem járnak turbómotoros autóbuszok, csak amolyan magyarosan köhögő Ikarusok meg néhány erőteljesnek tartott, éppen ezért rommá hajtott MAN-ok. Ingerszegény környezet.

Reggel szokás szerint Méréstechnikára vettem az irányt. Mivel ideális esetben hét negyven körül odaérek, az óra "kezdetéig" mindig van negyed órám a privát ügyeim elintézésére. Nem mintha azután bárkit érdekelne, hogy mivel foglalkozok, de ez most nem tartozik ide. Szóval, a mai napon volt esedékes az Adatbázisrendszerek beadandó feladat megvédése. Igen, annak a bemutatása, elmagyarázása és elfogadtatása mindenáron, ami az elmúlt két hetemet úgy ahogy van, elb.szta. Hogy megint örüljek, Méréstechnika előtt kipróbáltam, hogy ami tegnap délután még jónak tűnt, az most is jónak tűnik-e, vagy az éjszaka magától javult-e valamicskét... Hát nem javult, ehhez talán én is kellek, ennek megfelelően amit lehetett, tovább javítottam.

Nagyszerű. Induljunk el az egyetem felé villamossal. Ehhez legelőször (azaz rétszer) el kell haladnunk a megállóba. Oda egy csinos zebrán át vezet az út. Amíg kulturált emberek módjára várunk a zöld jelzésre, egy vadonat új, K**-*** rendszámű rendőrautó áll meg a lámpánál, benne három kukásmellényes érzi magát nagyon jól. Zöld a lámpa elindulunk a középen lévő járdasziget felé. Egy idős nénike is botorkál, ha megfeszülne, akkor sem érne át a zöldön. Háhá - megörülnek a rendőrök, majd a lámpa pirosra váltása után lazán rányomnak ököllel a malackürtre, amitől a néni fél métereset ugrott. A rendőrök elégedetten dörzsölik a tenyerüket a fűtött kocsiban: egyszerre oldják meg a munkát és a szórakozást, hiszen gáz van ebben az országban, és a tisztogatást el kell kezdeni valahol kicsiben.

Adatbázisrendszerek gyakorlat. Mivel én küldtem be a legkésőbb a feladatot, én leszek az utolsó, aki színt vall. Előtte kiosztják a ZH-kat is. Megnézem már, hogy múlt szerdán mit írtam erről:

A ZH olyan lett, amilyen, mindenre adtam megoldást, nekem tetszettek és a saját logikai levezetésen szerint még azt is csinálják, amit kell, bár az elmúlt három napra visszagondolva nem szívesen hiszek el semmit.

A ZH 22 pontos lett. Harmincból. Mivan? Nézem a nevet a lapon: enyém. Nézem az írást: enyém. Nézem a feladatokat: enyémek. Némi osztás-szorzás (áldja meg az ég azt, aki kitalálta, hogy az egyes ZH-k súlyozása eltérő) után kiokoskodom, hogy a ZH-eredmények alapján megvan az aláírásom. Márpedig én ezt nem hiszem el! De a tanár is ezt mondja. Lassan haladnak a percek, sorra kerülök végre. Külső segítséggel az utolsó bugot is kiszedtük a kódból - jellemző, hogy ezt a hibát én életem végéig nem vettem volna észre, ő meg rögtön -, a tanár nézelődik, kérdezget, vizsgál, bólogat. Kérdezi, hogy van-e indexem. Mondom van, és odagörgetem a kódot, ahol a táblák indexét hozom létre. Mondja, hogy inkább az indexet mutassam, mert abba valahogy egyszerűbb beírni az aláírást.

breadroll.jpg Hazafelé természetesen vártam a buszra, közben a mellékelt képen vigyorogtam magamban. Egyszercsak nagy motorhangra figyeltünk fel, de előbb egy kis magyarázat azoknak, akiket nem eszi Debrecenbe a fene túl gyakran. Adott egyszer a Nagyerdei körút, amelynek egyik oldalán fut a villamospálya. Az egyetemi villamosmegálló előtt lehet behajtani egy parkolóba, és ehhez át kell menni a síneken is. Namost. Villamos nem jött egy sem, jött viszont egy fekete Mercedes terepjáró - a villamospályán, mivel az úton elég szép sor alakult ki. Szóval emberünk úgy gondolta, ő elég nagy kerekeken gurul ahhoz, hogy az egész sort megelőzze menetirány szerint jobbról, a síneken hajtva végig. Nem is lett volna gond, ha valaki a sorból nem akart volna lekanyarodni a parkoló felé. Csakhogy akart, és ő volt leginkább meglepődve, hogy valami onnan jön, ahonnan semmi nem jöhetne. Nyilván sejtitek, hogy a terepjárós figura heves ökölrázogatással adta mindenki tudtára, hogy forduljanak fel, sőt, ő maga intézné el a tetüláda többi autóst, csak hát sietnie kell. Mögötte egyetlen rendőrautó sem jött, ami érthető, hiszen éppen piroson átkelő kosaras nénikre dudálnak mindegyikkel.

Whoa! Este hattól TeX 1 vizsga, amire felkészülés gyanánt megnéztem három Lost epizódot (11, 12, 13), mint később kiderült, jobban tettem volna, ha csak kettőt nézek meg. A lényeg az, hogy a vizsga elején a tanár megkérdezte, kik azok, akiknek elég a tárgyból a kettes-hármas jegy, mert nekik könnyebb feladatot ad. Itt kellett volna nekem is jelentkeznem talán, de van egy bizonyos érzelem odabent, amit nevezzünk büszkeségnek az egyszerűség kedvéért, és ez nem engedi, hogy felemeljem a kezemet. Így hát kapok egy szép sz.patós feladatlapot. Mivel minden nem humán segédeszköz használható, célszerűnek látszott a magammal vitt manuálok böngészése; annál nagyobb volt a felháborodásom, hogy a keresett parancs nem szerepel egyik manualban és a TeX hivatalos helpjében sem, nem is említik, a komplett szintaktikáról meg álmodni is szentségtörés, ugye, pedig ez nyilván nem a stadion. Így hát eljutottam odáig, hogy minden szöveg be volt gépelve, minden formázás meg volt oldva, még lábjegyzeteket is készítettem, ahogy kell - csak ebből semmi nem látszott, fordításkor ugyanis 11 hibát jelzett a cucc. Ekkor tartottunk gyenge kettesnél. Itt először felsoroltam a szenteket, majd vettem egy levegőt, és kezdtem elölről. Nem a szentek nevének felsorolását, hanem a munkát. Mint kiderült, a lábjegyzetekkel van gáz, mert ha azokat kiszedtem, akkor nulla hiba volt. Remek, már erős hármas. Sajnos tovább nem jutottam, úgyhogy közepessel kiszálltam a játékból. A kredit ezért is jár, ha meg véletlenül minden más sikerülne ebben a vizsgaidőszakban, akkor a végefelé megismételjük a vizsgát. Ekkor az idő olyan kilenc óra és mínusz tíz fok körül járhatott, sikerült eldumálni az időt megintcsak, a hazaérkezésemkor már legalább egy órája villogtak sárgán a közlekedési lámpák. Aztán megint Lost...

Itt lehet puttyogtatni!