Nfol · 2005. november 22.

Fehér terror

A telefon ébresztőjének vidám prüntyögésére ébredtem, amely vidám akkor, amikor az ember kiválasztja az ébresztő hangját és eltölti a megelégedés, hogy erre be jó is lesz felébredni reggelente; azon kívül azonban minden reggel magával hozza a kötelező jelegű felébredés és dologvégzésre indulás kellemetlen mellékhatásait, úgymint lustálkodásra való hajlam erősödése és általános levertség, valamint tenni nem akarás. Ilyenformán a vidám dallam egyáltalán nem tölt el megelégedéssel, sőt, leginkább a francba vágnám ki az egészet, de nem teszem, mert elektronikai eszközt nem bántok sosem.

Első lépéseim az ablakhoz vezettek, amelyen a függöny a lakótársam által tökig be lett húzva még este, nehogy belássanak. Ja, mert amúgy emeleten lakunk, biztos vannak errefelé három és fél méter magas emberek, akik a cirkuszi előadásaik után magánlakásokba járnak kukkolni. Szóval kihúzom a függönyt, és abban a pillanatban... Egyszerre lett rajtam úrrá a csodálat, a döbbenet és még talán más érzelmek is. Ilyen évente egyszer van csupán, nyilván ha minden hétre jutna ilyesmi, akkor baromira nem érdekelne.

Leesett az első hó. Félreértés ne essék, nem január lapja szakadt ki a falinaptárból, viszont odakint mindent fehér, ropogó és hideg valami borít. Újra fehér a Kispolszki az ablakunk alatt, amely egyre inkább kezdte felvenni a rozsdaszín különböző árnyalatait. Még jó, hogy éppen tegnap este magyarázta nagy hévvel az időjárásjelentésben dadogó maca, hogy havazásra nem kell túlzottan számítani, de a k*cs* időjárás biztosan nem nézte az adást. Sajnos ez a hó még nem az igazi, körülbelül annyira hó ez a hó, mint amennyire én blogíró vagyok. Pár nap és térdig fogunk gázolni a lucsokban és sárban, mindenki összecsapkodja magát és másokat egyaránt, a patyolatban örülnek a sok új ügyfélnek, az üzletekben pedig bevetnek minden vevőcsalogató trükköt a karácsonyi hajrában, hiszen már hó is esett, mindjárt itt az ünnep, satöbbi, kérem a mi kasszánknál fizessen, mert minden bevételből egy százalékot a guatemalai vegetáriánus árváknak juttatunk, és még így is olcsóbbak vagyunk, mint más üzletek. Én meg mehetek órákra, most, ahol érzésem szerint újfent rajzszakkör lesz.

(t idővel később)

Nahát. Szépen összegyűlünk az előadóteremben, próbálom a fülemet visszaszoktatni a viszonylagos csendhez, amelyhez a metánbuszon utazva nem volt szerencsém. A metánbusz ugyanis három jellemzővel bír:
- alacsony padlószint a kényelemért,
- gázmotor a zöld jövőért,
- sátáni hangok a kipufogóból a fílingért.
Tehát ülünk az előadóban, megérkezik Sanyi is, dumálunk, elsírom neki az életemet, az idő meg már csak olyan, hogy telik. Elhaladunk a mágikus húsz percen túlra, a többség összepakol és hazamegy. Mi még várunk. Háromnegyedig. Én elmegyek következő óra előtt a Malomparkba, ahol majdnem egy órát bámészkodok csak úgy, vagyis körülbelül húszszor annyi időt nézelődök, mint amennyi a négy darab újraírható DVD bezsákolásához feltétlenül kellene. Majdnem vettem egy gamepadet is, de aztán mégsem, ugyanis kettő darab volt mindössze a polcon. Ezek közül az egyik a mintadarab, amit naponta legalább huszan fogdosnak és nyomogatnak izzadó tenyérrel, vagyis esélytelen; a másiknak meg nem volt a dobozában telepítőlemez, vagyis esélytelen. Láttam megint az egérfelhozatalt is, és megint alig akartam belenyugodni, hogy rajtam kívül mindenki a vezeték nélküli, lézeres, sokezer dpi-s, százgombos, triplagörgős, extrasimulós modelleket keresi, amelyek vételára emiatt rögtön a hétezer plusz tartományba esik. Én pedig b*sszam meg, minek nekem az a rohadt zsinór... A pénztárnál cselesen kikerülöm a valamilyen felmérést végző kiscsajt - fél pillanatra fordult el, én meg véletlenül pont akkor száguldottam tova -, az utcán pedig ismét megcsapja orromat az első havazás illata. Persze majdnem elkések gyakorlatról, bár még van két hiányzási lehetőségem, amit gyakorlatilag ha akarok sem tudok kihasználni, mert már nincsen hátra két óra. Prímán telik az idő megint, sztupynak pedig boldog születésnapot innen, most, és még ezen kívül is sokat. Nagy nehezen belépek az iWiW-be, ahol kemény négy ismerősöm van eddig, bár még másokat nem is igen kerestem. És sikerül elföldenünk a gépet is, a Netscape annyira elkezdett böngészni, hogy egyrészt rögtön tíz címsora lett, másrészt az ablak maradék, látható részében az Emacs volt látható, illetve a tálcán csücsülő óra, processzorterhelés-jelző és minden más mutató percekig mozdulatlanná dermedt. Így hét teljes percen át 13:36 volt, valószínűleg ez az év leghosszabb perce. Éppen rágyújtottam volna, hogy "hol van az a reset, úgy kivágnám a rezet...", amikor az óra átváltott 13:43-ra, az Emacs buffertúlcsordulást jelzett, a Netscape pedig további négy címsorral lett vastagabb.

Hazajöttem, kajáltam, takarítottam, telefonáltam, megint kajáltam, kajálás közben telefonáltam, telefonálás közben kajáltam. Az SQL-házi feladat, mint olyan, nem túlságosan vonzó elfoglaltság, mégis belekezdtem. Jelentős előrelépés ugyan nem következett be a mini információs rendszer létrehozásának mérföldnyi hosszúnak tűnő vadcsapásán, de legalább annyival tisztába jöttem, hogy mit nem tudok azok közül, amit tudnom kellene. A Winamp pedig végleg lelepleződött: most már száz százalék, hogy idegi csatolásokkal rendelkezik, ugyanis ültem itt a nagy csendben eddig, majd megkívántam az Overboardot, és a Winamp elindítása után a véletlenszerű lejátszás harmadiknak dobta be. Azért csak harmadiknak, hogy ne annyira legyen gyanús. De engem nem ver át ilyenekkel, nem ám...

552. Depeche Mode - Never let me down again (Groovy wax mix) [Rose remixes vol.1]

Itt lehet puttyogtatni!