Hosszú etap

Nfol @ 2005. november 2.

A dátum írásakor szépen odaírtam, hogy október 33. Ilyen sincsen máshol, igaz, itt sincsen. Méréstechnikára elfelejtettem magammal vinni a múlt héten összeokoskodott programot, félúton jutott eszembe. Sebaj, a társam úgyis hozza, talán a gépen is megvan még, nem szoktak ott törölni semmit. A társam nem jött, a gépen pedig nem voltak meg a cuccok, úgyhogy kezdésnek ülhettem négy órát anélkül, hogy csináltam volna valami értelmeset. Leszedtem ezt a Crimsonlandet, amit S@ti ajánlgatott párszor - olyankor elcsukló hangon magyarázott valami survivalról meg perkekről és a bűvös tíz perces rekordról... Meg is néztem a rekorderek eredményét, hát kéremszépen, ez horror.

Adatbázisrendszerekre sietve a villamoson egy kisebbségi házaspár és látszólag 5-6 éves, mégis babakocsiban ülő, meglehetősen eleven csemetéjük közelében sikerült elhelyezkednem. A gyerek elkezdett sírni meg kiabálni, mire az apja azt mondta neki, hogy maradjon nyugton, mert elviszi a bácsi, ezt nyomatékosítandó tett felém egy laza kézmozdulatot, azaz én volnék az a gazember, aki önmagát nem kímélve egész álló nap rossz kölyköket gyűjt be, majd később ketreceik előtt egy kisszéken ülve jóízűen cukorkát és csokoládéhegyeket majszol, ezzel fokozva a rosszaságból adódó kellemetlenségeket. Miután ez két megálló között háromszor játszódott le, kénytelen voltam odaszólni neki, hogy bármennyire úgy nézek ki, sem pszichopata, sem gyerekrabló, sem mindkettő egyszerre nem vagyok. Érdekes módon a kölyök elhallgatott. Úristen, valójában sokkal rosszabb a helyzet, mint gondoltam...

Gyakorlaton egyébként nem kaptuk ki a ZH-kat, de az eredményét megismerhettük. Nem tudom, melyik szó illene rám jobban, amikor a 24 pontos küszöbhöz képest nekem 23 pontom lett; egyelőre a szerencsétlen és a balf*sz között vívódom. És mostmár kimondom azt is, amit eddig nem akartam. Hogy lehet(nek) valaki(k) olyan s*ggfej(ek), hogy a számítógépes laborokban összefirkál(nak) egy vadonatúj gépet? Végre egyszer tényleg minőségi cuccokat raknak a termekbe, erre tessék, ott van a hatvanezer forintos ezüstkávás TFT-monitor tollal összefirkálva, de úgy, hogy még a képernyőn is látszik a tollvonás... A számítógép házának elején lévő lehajtható kis ajtót valaki már ügyesen letörte, így most sem kinyitni, sem becsukni nem lehet. A tizenhat gépből négynél egyszerűen megszűnt a hálózat is, mindez alig három hét alatt...

Este megnéztem a Rés a pajzson című filmet, ami a szokásos kliséktől eltekintve egészen jó szórakozást nyújtott volna, ha John Travolta magyar hangja kevésbé homokosra sikerül. Elég furcsán hatott ugyanis, hogy a remekül kiképzett, céltudatos, mindenre gondoló antihős vékonyka hangon osztja a skúlót meg az észt.

Ja igen, mostantól nem vagyok hajlandó tévét nézni, kivétel ezek alól a Showder meg a Lost. Mert mi van műsoron? Hétfőn Győzike és kiccsaládja bemutatja, hogyan él egy igazi roma család ma Magyarországon, hogyan költenek el k*rvasok pénzt k*rvaértelmetlen dolgokra, emellett még az arcuk is nagy: a nézők kajálják. Utána Bajkeverők, amiben feslett életű leányzók és a társadalom általam leginkább elítélt rétegéből érkező fiatalemberek adják át a nézőknek a kulturált kispolgári szórakozás szellemét, amint éppen lenyúlnak egy kupac külföldit vagy szétvernek egy ágyat a szállásukon, emellett még az arcuk is nagy: a nézők kajálják. Csütörtökön, ha nem Showder van, akkor vagy Kész Átverés megy - idióta poénos, gyakran anyázós, de leginkább kiabálós -, vagy Ötökör Ganxstáékkal. Amit lehet, megisznak, amit lehet, összetörnek, amit lehet, lefinganak, nulla poén mellett. Én legalábbis nem érzem poénosnak, ha iszapbirkózás közben kiesnek a medencéből vagy ha egy magyar sztárfocista a pucér s*ggüket rúgdossa szivárványszínűre. Nem baj, az emberek kajálják, én meg csak egy ember vagyok a sok közül, nélkülem nem megy csődbe az egész RTL Klub. Hiába, ez már a XXI. század, akinek nem tetszik, kiléphet. Vagy csinálhat magának saját műsort.

Dream Theater - Six Degrees of Inner Turbulence - The Great Debate.