Nfol · 2005. október 22.

Híradó

Köszöntjük Önöket! Következzenek rövid híreink!

A mai plenáris ülésen a kormányfő szavát adta arra, hogy mostantól a parlamentben érdemi munka fog folyni a megszokott egymásra mutogatás és vádaskodás helyett. Ellenkező esetben készen áll a lemondásra. Az ellenzék szóvivője az ígéretet egyszerű kampányelemnek tartja és a továbbiakban nem kíván foglalkozni a javaslattal.

A magyar autópályák építésében és karbantartásában érdekelt cégek egy forradalmian új építészeti eljárást dolgoztak ki a télen keletkező kátyúk ellen. A tervezet lényege, hogy az eddig megszokott útépítés helyett ezután az autópálya különböző irányokba vezető sávjai nem egymás mellett, hanem egymás alatt helyezkednének el. Így az alsó sávok burkolata kevésbé lenne kitéve az időjárás viszontagságainak, a felső sávok kátyúzását pedig a forgalom alsó sávokra történő terelésével tudják végrehajtani.

A rendőrség új bűnmegelőzési programjának kidolgozásához szeretné igénybe venni az ország jelenleg őrizetben tartott, ismertebb bűnözőit. Az ORFK szóvivője szerint már egyeztettek néhányukkal, így biztosra vehető, hogy a fiatalokat többek között Ambrus Attila fogja a bankrablás és whiskyvedelés helyett a jégkorong szeretetére tanítani, míg Kulcsár Attila közgazdasági ismereteket oktatna az érdeklődőknek. A rendőrség a programot már most sikeresnek ítéli meg.

A nagylaki határátkelőnél elfogtak egy férfit, aki autójában három örményt próbált becsempészni az országba. A határőröknek akkor lett gyanús a férfi, amikor a vámvizsgálat közben idegességet színlelve megpróbált elszívni öt karton zárjegy nélküli cigarettát. A három örményt a csomagtartóban fedezték fel, a vezető először azzal védekezett, hogy rokonai zavarták a vezetésben, ezért zárta őket a csomagtartóba.

A tegnapi, viszonylag stabil nap után ma délután hirtelen zuhanni kezdett a BUX-index. Szakértők szerint ettől még az értéktőzsde teljesen biztonságos, a zuhanás oka mindössze a robotpilóta helytelen beállítása volt, amelyet a kapitány és a másodpilóta sikeresen kijavítottak. A manőver közben senki sem sérült meg.

Egy vállalkozó pert fontolgat cége korrektora ellen, mert a férfi a heti zárás előtt magával vitte a bevétel felét, a tulajdonos emiatt az esti mulatozáskor csupán félrészegre tudta inni magát, majd autóba szállva fának ütközött. A vállalkozó szerint a balesetért a korrektor a felelős, hiszen ha nem viszi el a bevétel felét, akkor ő teljesen le tudott volna részegedni, és akkor biztosan nem ült volna a volán mögé.

Értesülésünk szerint több külföldi sztárcsapat is érdeklődik a magyar bajnokság futballistái iránt. Az MLSz elnöke szerint az elmúlt húsz évben nem tapasztaltak ilyen mértékű érdeklődést, ezért minden erejükkel azon lesznek, hogy az érintett játékosok a lehető legjobbat tudják nyújtani hazai pályán is. A játékosok közül senkit nem sikerült elérnünk, menedzsereik szerint éppen a délutáni pihenőjüket tartják mindannyian.

A hazai popszakma nagyágyúi adtak koncertet a minap egy szórakozóhelyen. Az elsősorban latinos dallamokkal operáló előadók annyira forró hangulatot varázsoltak a színpadra és a nézők közé, hogy az épület füstölgő romjait még ma hajnalban is negyven tűzoltó próbálta eloltani.

A békefenntartók és a dél-becsuánalföldi fegyveres gerillák közötti szüntelen harcok és éhínség sújtotta térségben a nyomor odáig fajult, hogy az állatkertben tartott állatok elemózsiájukat megosztják a ketrecekhez járuló látogatókkal. Az állatkert vezetőjét szerettük volna megkérdezni a helyzetről, ő azonban nem ért rá, mert éppen a páviánok ketrecénél állt sorban.

Itt lehet puttyogtatni!