Nfol · 2005. október 18.

Case closed

Kormos tanár úr nem ért rá - állítólag -, ezért valaki más tartotta meg helyette az előadást. Valaki más, aki nagyon sokat rajzolt a táblára, egyszer még olyat is kért, hogy miután lerajzoltuk azt, amit ő, fogjuk magunkat és hajtsunk végre egy copy-paste-et a füzetben, mert ez a rajz kétszer is kellene nekünk. A hátunk mögött ülő srácoknak nem nagyon tetszett a dolog, be is dobták azt a bizonyos mondatot, amelyet az első japán pilóta feltett a császárnak, amikor közölték vele, hogy ő lesz az első kamikaze-pilóta, azaz: Te normális vagy...?

Determinisztikus gyakorlaton folytattuk a múlt heti, kétféle mozgásegyenlet-számítási módszer eltérését bemutató programunk írását. A gyakvezető az elején megadta a lendületet azzal, hogy a másik csoportnak sem sikerült befejeznie a programot, úgyhogy szerinte nekünk sem fog egyhamar sikerülni - ez úgy jólesett mondjuk -, főleg akkor nem, ha a kilenc emberből hárman csinálunk egyáltalán valamit. A dolgot nehezítette - a C és C++ nyelvek különbözőségein túl - az angol billentyűzethez való hozzászokás teljes hiánya, a Linuxon futó XEmacs szövegszerkesztő szokatlan kezelése és szokásai, meg úgy általában az, hogy a jó kis Windows XP-n remekül elkényelmesedtünk a kattintgatással, ott meg ugyebár keményen kell írogatni a parancssorba is, ami nem is akkora baj, mert totálisan hatékony, viszont akkor Windowsra miért nincs ilyen lehetőség? Az XP-ben a parancssort elindítva a beépített parancsokon kívül mást nemigen lehet használni, azt meg, hogy konzolról irányítsunk más programokat, egyenesen elméleti öngyilkosság. Egyetlen bajom a gépemen lévő Linuxszal az, hogy recseg a hang. És ez elég nagy negatívum. Visszatérve a programírásra, első fordításkor több hibát írt ki, mint amennyi sort én a programba írtam, szóval elég jól sikerült a megvalósítás. Úgy fél órás bugirtás után már lefordult, elkészítette a kimeneti állományt; ahhoz megírtuk GLE-ben a görberajzoló rutint, ami persze a végén nem azt mutatta, amit kellett volna, de ennek is örültünk.

Hazatérvén meglehetősen éhes voltam, aminek oka még a reggelben keresendő, tudniillik megint voltam oktatni, vagy ha úgy tetszik, problémamegoldani. Éppen nyolc óra előtt kecmeregtem kifelé a takaró alól - a mázlista -, kissé beszűkült látóteremben már kezdtek kivehetővé válni az apróbb tárgyak is, amikor telefonon kerestek. A reggeli tehát elmaradt, én meg kénytelen voltam a két kattintásért és a bonyolult folyamatok papírra vetéséért visszautasíthatatlanul a kezembe nyomott zsíros zsetonokat zsebre vágva hazabandukolni szerény hajlékomba, majd a hátizsákomat felkapva előadásra menni. Azért talán megért ennyit az a pár perc, ugyanakkor csorbult egy alapelvem. Már másodszor.

Hogy néha haszna is lehet egy lakótársnak, az jelen esetben ott nyilvánult meg, hogy hozott egy rakás néznivalót. Például így néztem meg este a Galaxis Útikalauzt angolul (überbrutálisan jó, instant klasszikus remekmű, még akkor is, ha a könyvek története keveredik benne; Marvin és a bálna monológja is odatett rendesen, nameg a kis animációk...) és a CSI: New York három epizódját. Utóbbiről annyit, hogy kegyetlenül tetszik a sorozat, Gary Sinise például teljesen hitelesen alakítja a szerepét, és pont annyi poén van a nagy komolyságok között, ami nem öli meg a hangulatot, viszont visz bele némi plusz színt. Ráadásul mindegyik rész a CBS-en adott HDTV-s verzióból van felvéve, egy rész még tömörítve is majd’ fél gigabájtot foglal... Helyszűke nem rulz.

Itt lehet puttyogtatni!