A gyaloglás vége

Nfol @ 2005. október 8.

Eljött hát a nulladik nap. {extázisban fetrengő tömegek}

Amiről most szó lesz, azt rajtam kívül csupán ketten tudták, vagyishogy ketten adták tudtomra, hogy tudják, az egyik maga az ötletgazda, Zsubi, a másik meg S@ti, aki egyedüliként jó megfejtést küldött nekem. A nyereményekről annyit, hogy:
- sok,
- értékes,
- lesz.

Miért is gyűltünk ma itt össze? Nem más miatt, mint hogy ünnepeljünk egy kicsit, csöndesen. Egy éves lett a blogom, az első bejegyzést (#001) éppen egy évvel ezelőtt, október nyolcadikán írtam. Ha úgy veszem, akkor maga az Nfol-home pedig ma másfél éve üzemel. Annak idején nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszú életű hobbimmá válik valaha is, sőt, eleinte teljesen más terveim voltak. De nézzük szépen sorban.



Valahogy így kezdődött. Egy esős júliusi délutánon, amikor már nem volt kedvem ötödször is nekifogni a GTA Vice City végigjátszásának, bőszen kutakodtam a lemezek között, mígnem a kezembe került egy addig látóteremen kívül leledző korong. A CD a Microsoft Frontpage nevű programot tartalmazta, amellyel csak kíváncsiságtól hajtva szerettem volna próbát tenni. A fenti képen látható eredménnyel akkor én marhára boldog voltam. Az oldalon nem nagyon volt még tartalom, mindössze néhány frissiben összelopkodott San Andreas scan és a Forma-1-es szezon eredménytáblázata volt megtalálható. Apránként aztán bővült az olvasnivalók sora, előbb az akkor rettenetesen komoly mániámmá vált Windows XP skineket működésre bíró cikkem került fel, majd sorban a többi saját szerzemény.
Mivel az oldal Frontpage-dzsel készült, nagy előnye volt, hogy Internet Explorer alatt tökéletesen úgy nézett ki, mint a szerkesztőben. Nagy hátránya is ugyanez volt. Valahol el kell kezdeni.

Így ment ez nyár végéig, az oldal nem volt más, mint egy kezdetleges, funkcionális, virtuális parafatábla számomra és mások számára is. Aztán ősszel beindult az egyetemen is az élet, a sors pedig úgy hozta, hogy sikerült bejutnom a HTML-szerkesztés című tárgy hallgatói közé. A Frontpage egy remek szerkesztő, nem kell értened a HTML-hez, mert vizuális, ugyanakkor éppen a lényeget rejti el előled. A tárgy sikeres teljesítésének feltétele egyebek mellett egy működő, a tanult elemeket felhasználó weboldal elkészítése volt. Nfol tehát fogta magát és nagyot gondolt: ha már van egy oldala, akkor azt kellene átalakítani a feltételeknek megfelelőre. A gondolatot tett követte, a Frontpage-et pedig a Jegyzettömb és a PSPad: Nfol a semmiből kezdett egy világ teremtésébe.



A képen látható oldalterv szeptember végére nyerte el alakját, a menüoszlop gombjait egyenként rajzoltam meg Photoshoppal, az egyes oldalak kinézetét pedig a HTML-kódban elhelyezett utasításokkal állítottam be (volt vele épp elég szívás). Október elejére odáig jutottam a gondolkodásban, hogy mindenképpen fel akartam dobni az egészet valamivel, ami miatt érdemes egyáltalán megnézni az én oldalamat; semmire nem jó, négy-öt soros weboldalakkal úgyis zsúfolásig tele volt már akkor is az internet.

Megszületett hát a döntés: blogot fogok írni! Némi töprengés és a rendszeres blogírás nehézségeit sorra vevő éjszaka után aztán létrejött a blog.htm állomány a merevlemezen, az első bejegyzés pedig október nyolcadikai dátummal került bele. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy mi a francot fogok én abban a nagyszerű blogban írkálni nap mint nap, egyáltalán nem gondoltam azt, hogy velem olyan dolgok történnek, amikről mások szívesen olvasnak, vagy akik számára érdekes lehetek valamiért. Mindenesetre minden napra jutott valami írnivaló, és lassanként azt vettem észre, hogy több dologra figyelek jártamban-keltemben, olyasmiket is észreveszek, amiket korábban nem. Ugyanakkor a blog nagyszerű abból a szempontból, hogy oda bármit beírhatok: kiordítom magamat, ha felmegy a pumpa; elmesélem örömömet-bánatomat, amit csak akarok.
Így bővülgetett az oldalam, felkerült rá jópár javascript és egyéb cicoma, amiket amúgy magamtól sohasem tennék fel, de ezúttal kötelező volt. És ekkor tértem át a közvetlen szövegformázásról a kaszkádolt stíluslapok használatára, azaz a kinézetet szabályzó dolgok átkerültek egy CSS-állományba. Ez persze nem ment olyan simán, mint ahogy le van írva, de utólag azt mondom, ezerszer is megérte. December közepére lett készen az oldal, értékelték is, örömünnep vette kezdetét. Körülbelül ilyentájt kapott rá a blogomra S@ti is, ha jól emlékszem. :)

Az ősszel jól kitalált dizájn egészen sokáig húzta, igaz időközben párszor megváltoztak a színek és a banner is mesélhetne érdekes dolgokról, de nagyjából változatlanul vészelte át a telet és a tavaszt is. Májusban aztán beütött a mennykő: változás szele fújdogált, amely apró ördögszekereket kergetett a sorok között. Egy délután alatt körülbelül nyolc oldaltervet készítettem és hajítottam ki, aztán felfüggesztettem a folyamatot egészen egy jobb ötlet létrejöttéig. A tavaszi félév vizsgaidőszaka aztán meghozta a felismerést számomra, és két számonkérés között a következő generáció született meg:



Amikor elkészültem vele, és sikerült megbarátkoznom a narancsságra-neonzöld színösszeállítással, percekig csodálattal néztem az összhatást. Azon melegében fel is raktam a szerverre az új bőrt, hadd örüljenek a népek. És a népek örültek.
Ekkortájt kezdett a blog.htm mérete rendellenes növekedésbe, a nyári szabadidőben rengeteget írtam, sokan is olvastak engem, aminek őszintén örültem. Bár visszajelzést csak azoktól kaptam, akiket amúgy is ismerek.

Bármennyire is tetszett az a lapterv, egyszerűen nem bírok megülni a s.ggemen, nameg értek olyan kritikák is, miszerint a fekete háttér előtt világos betűk nem nagyon olvashatóak, különösen akkor, ha olyan picik is. Kedvenc oldalatok ezért ismét jelentős átalakuláson esett át...

...amelynek eredményét most is látjátok. Nem tudom azt ígérni, hogy ez már örökre így marad, hiszen egy új ötlet kipróbálása érdekében gondolkozás nélkül átrajzolom az egészet. Azt viszont megígérhetem, hogy amíg időm, energiám, lehetőségeim és (zseniálisnak mondott) elmém engedi, az eddigieknél semmivel sem rosszabb színvonalú bejegyzéseket fogok alkotni a jövőben is.

Most, hogy végignéztük röviden az én virtuális kivetülésem történetét, elérkezett az idő: tortaevés indul! A szülinapi torta igazi finomság, csokimázas-virtuális (sajnos diós már nem volt :), tessék, vegyétek, vigyétek: {egy szelet virtuális torta}. Kérsz még? Hiszen sosem fogy el!.

Nagyon remélem, hogy mindazok, akiknek jelent valamit ez a világnagy szemétdomb, amit olvas, valamelyest jól érezték magukat a zsúron. A többiek meg nem érdekelnek. És most ide a kést! Gyertek holnap is!

Limp Bizkit - Gimme the mic.