Caesar és a matematika

Nfol @ 2005. október 3.

Ébredés után körülbelül tíz percig néztem magam elé bután, egyszerűen nem tértem napirendre afelett, hogy legmélyebb sejtéseimmel ellentétben ma már október harmadika van. Aztán valahogy eljutottam Kalkulus előadásra, ahol okos zombiként ültem másfél órát, aztán jöhettem is haza, tovább töprengeni a dátumon. Azt is csak itthon vettem észre, hogy az előadást rögzítő papírlapon is október másodika szerepel dátumként. Paradigmaváltás kell, ehh...

Maga az előadás most halál unalmas volt, talán azért, mert amiről szó volt, azt már pénteken, a gyakorlaton elmesélték nekünk; egyetlen viszonylag érdekes (a viszonyítási alapokat lásd a #237-ben) momentumként arra emlékszem, hogy a sorozat konvergenciája környékén felmerült egy olyan fogalom, hogy határérték, azaz limesz, amit jó alaposan meg kellett magyarázni a buta diákoknak, mert nyilván senki nem hiszi el, hogy a limes a nagy és dicsőséges Római Birodalom mindenkori határvonalát jelentette. A derék tanerő még olyat is méltóztatott kiejteni a száján, hogy "aki a középiskolában érdeklődött a történelem iránt...", ez pedig legalább annyira gusztustalan kifejezés, mint a tárgyak besorolásánál a kötelezően választható. Valamint kiderült az is, hogy... ehhez előbb vonok egy gyors párhuzamot.

Adott mondjuk az 1/n sorozat, ahol n egytől végtelenig megy, azaz a sorozat elemei rendre 1, 1/2, 1/3, 1/4, ..., 1/n. Vagyis egyre kisebb szám adódik, de a nullánál mindegyik nagyobb lesz, még az 1/1010 is nagyobb.Vagyis sosem éri el.

A prof ezt hogy magyarázta meg? Van egy fiú és egy lány, megismerkednek, aztán közelebb kerülnek egymáshoz, vagyis konvergálnak. Aha! Tehát sosem érik el egymást?

Depirnek üzenem, hogy elindult a GT Legends demója, úgyhogy lehet bontani a pezsgőt.

Incubus - The warmth.