Szelep úr a Földhivatalban

Nfol @ 2014. augusztus 24.

A kora hajnal óta szakadó eső és az előző ünnepnap megtette a hatását, a roppant gáláns, 8-tól 10 óráig tartó ügyfélfogadásra 9 előtt érkezve sem kellett távcső az alacsonyabb sorszámú szerencsések megpillantásához. Szelep úr belépett, megtörölte a cipőjét, sorszámot húzott, majd alig 15 percnyi várakozást követően máris tompán puffant az ügyintéző pultján a magával hozott iratköteg.

– Ezt a bankban adták magának?
– Igen.
– És nem mondták, hogy mi kell még hozzá?
– Nem. Azt mondták, hogy ezt a pakkot egyben kell ide elhoznom.

Szelep úrnak valójában azt mondták, hogy hozza el egyben ezt a pakkot, itt majd az okos és kedves ügyintéző okosan és kedvesen ránéz és látni fogja, hogy minden megvan, ami szükséges és elkezdi az ügyintézést. Most az okos ránézésnek kellene következnie a terv alapján.

– Aha – mondta az ügyintéző és egyre borúsabb tekintettel lapozgatott.
– Mindhárom iratból három darab van – próbált segíteni rajta Szelep úr.

Az ügyintéző reakciója nem más volt, mint a világ összes fájdalma egyetlen sóhajba sűrítve. Nyilván hiányzik a pakkból valami, aztán lehet menni a bankba pótoltatni. De nem, mert:

– Igazán összekészíthették volna!
– Mi a probléma?
– Nincsen sorbarakva!

Az ügyintézésnek ezen a pontján Szelep úr érezte, nagyon észnél kell lennie, nehogy véletlenül hangosan ki találja mondani, amit gondol. Például olyanokat, hogy azért a közel tizenháromezer forintos eljárási díjért már beleférhetne annyi, hogy a hölgy az AAABBBCCC sorrendű iratcsomóból előállít egy ABCABCABC-t, amiről persze csakis ő tudja, hogy neki olyan kell. Vagy hogy legalább nem ad elő emiatt egy rövidebb litániát.

– Úgy látom, mindegyikből három van – állapította meg a hölgy.
– Nahát! – tódította Szelep úr.

Hazafelé baktatva Szelep úr megegyezett magával abban, hogy nem von le az esetből messzemenő következtetéseket. Elvégre egyáltalán nem jellemző a hivatali ügyintézések során, hogy az ügyintéző elfelejtené: az ügyfél – vele ellentétben – nem jár be mindennap a hivatalba, így nem is lehet tökéletesen tisztában az ügyintézés csínjával-bínjával. Ez csupán egyedi, szerencsétlen eset lehetett, talán a hölgy is restelli magát miatta.


Szelep úr természetesen álomvilágban él. A hivatalok meg egy másikban.

Az a nagy szerencsénk, hogy ezek közül egyik sem a miénk.