Szelep úr a netbankban

Nfol @ 2014. augusztus 19.

A létező leglassabbra állított egérkurzor végre elérte a böngészőprogram görgetősávját, az ügyintéző pedig a legnagyobb igyekezettel és beleéléssel kezdett függőlegesen szkrollozni, szándékán kívül is demonstrálva azt a tényt, hogy az 1366x768-as képernyőfelbontás a világon semmire sem jó.

– Az aktiváláskor beállítottunk egy kezdő jelszót, amit majd az első belépéskor meg kell változtatni. Nyolc és tizenöt karakter közötti hosszúságúnak kell lennie, tartalmaznia kell számot, kis- és nagybetűt, de ékezetest nem.
– Rendben.
– Utána kilencven napig lesz érvényes, tehát kilencven naponta újat kell megadnia.
– Értem.
– Nincsen a rendszerben jelszómódosítás, hanem a kilencven nap után egyszercsak nem fog tudni belépni és akkor az elfelejtett jelszó gombra kattintva kérhet új jelszót, amit utána rögtön meg kell változtatnia… Mondtam talán valami vicceset?
– Nem, nem, csak végiggondoltam az eddigieket és nagyon remélem, hogy a pénzügyi szakértőik felkészültebbek, mint az informatikusaik.


Szelep úr egy korábbi kalandja itt olvasható.