Keddie Irvine 23

Nfol @ 2014. június 19.

Francois Cevert, Helmut Marko, Monaco, 1972

Amikor Dietrich Mateschitz cége 2004 őszén bejelentette, hogy megvásárolják a döglődő Jaguar istállót a Fordtól és Red Bull Racing néven saját alakulattal indulnak a következő szezonban, sokaknak nem tetszett a dolog. Egyrészt úgy gondolták, hogy a Forma–1-ben valami nagyon elromlott, ha a komoly múlttal és hagyományokkal rendelkező, jónevű csapatok mellé csak így beszállhat egy egyszerű italgyártó, másrészt pedig látták, hogy ez az egyszerű italgyártó milyen eredményeket ért el azokban a sportágakban, melyekben egyszerű szponzornál komolyabb szerepet vállalva szállt be addig.

Azóta ez a taurinos bagázs összehozott négy egyéni és csapatvilágbajnoki címet, a Minardiból kalapáltak maguknak egy F1-es pilótakeltetőt Toro Rosso néven és a kisebb kategóriákban olyan utánpótlást nevelnek, hogy ők maguk is alig győznek válogatni közülük. Ennek a folyamatnak az egyik kulcsfigurája Helmut Marko, akiről a mai rész szól, mert hát őt sem a szél fújta oda.

Helmut Marko, Austria-Marlboro BRM, Monaco, 1972
Elöl praktikus, hátul divatos. 1972, Monaco

Marko 71 évvel ezelőtt született Grazban. Az iskolai évek alatt olyan jól összebarátkozott Jochen Rindttel, hogy kettejüket együtt tanácsolták el az intézménytől és együtt kerültek be egy száz kilométerrel arrébb működő másikba, ahol nem volt módjuk mopeddel gyorshajtási büntetéseket halmozni vagy éppen jogsi nélkül versenyezve rommá törni Marko apjának Chevy Impaláját és Rindték Simcáját. Elvileg. A gyakorlatban viszont az derült ki, hogy Rindt síelés közben eltört és gipszben nyugvó lábbal is kiválóan tudja a szülőktől örökölt vállalkozás VW Bogarának gázpedálját taposni. Mellesleg 1961-ben együtt nézték meg életük első Forma–1-es versenyét a Nürburgringen.

Helmut Marko, Watkins Glen, USA, 1971
Marko a Yardley-nál 1971-ben, Watkins Glenben, az USA Nagydíján

Marko 1967-ben jogi diplomát szerzett. A Forma–1-ben 1971-ben mutatkozott be a Német Nagydíjon, illetve ekkor szerepelt először a nevezési listán, de nem állt rajthoz. Az Ecurie Bonnier nevű csapat színeiben indult volna – Joakim Bonnier svéd pilóta csapata sokaknak szolgált akkoriban ugródeszkaként a királykategóriába –, de Marko olyan mértékű szervezetlenséget tapasztalt náluk, hogy nem vállalta az indulást. (Hirtelenjében maga Joakim Bonnier ugrott be a helyére.)

Helmut Marko, Gijs van Lennep, Porsche 917K, Le Mans, 1971
Az 1971-es le mans-i győztes Martini-Porsche 917K

A hátralévő négy futamon már egy Yardley által indított BRM-mel vett részt, 1972-ben pedig az Austria-Marlboro istálló BRM-jét hajtotta. Összesen tíz futamon szerepelt az F1-ben, ezalatt nem szerzett világbajnoki pontot és csak egyszer ért célba az első tíz versenyző között. Más kategóriákban viszont jóval sikeresebbnek bizonyult, ’71-ben például Gijs van Lennep társaként egy Porsche 917K-val megnyerte a le mans-i 24 órás versenyt – 5335 kilométeres távolsági rekordjukat egészen 2010-ig senkinek nem sikerült megdöntenie –, a ’72-es Targa Florión pedig úgy lett második egy Alfa Romeóval, hogy az utolsó két kör alatt két percet hozott a versenyt vezető autóhoz képest (leggyorsabb körében 33 perc 41 másodperc alatt nyomta le a 72km-t) és mindössze 17 másodperc hátránnyal ért célba.

Helmut Marko, Austria-Marlboro BRM, Clermont-Ferrand, France, 1972
Clermont-Ferrand, 1972. Marko a súlyos szemsérülés ellenére biztonságosan meg tudott állni a BRM-mel a pálya szélén

Hogy mire lett volna még képes a hosszútávú versenyeken és hogy beérett volna-e az F1-ben, az sajnos sosem derült ki, mert az 1972-es clermont-ferrandi Francia Nagydíjon Emerson Fittipaldi Lotusa lecsúszott az útról és a mögötte haladó Marko sisakjához vágott egy kavicsot olyan erővel, hogy átlyukasztotta azt. A sérülés következtében Marko a bal szemére megvakult, ami a versenyzői pályafutása végét jelentette. A motorsporttól viszont sosem távolodott el.

Helmut Marko, Daniel Ricciardo, 2013
Marko és Daniel Ricciardo még Toro Rossós kezeslábasban

Egy ideig ingatlanokkal foglalkozott, majd a Fordnál és a Renaultnál dolgozott különböző sportprogramokon. A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején ő volt Gerhard Berger és Karl Wendlinger menedzsere, aztán létrejött az RSM Marko nevű csapat, amely Red Bull Junior Team néven indult Forma–3-ban és Forma–3000-ben. 1999 óta ő felügyelte a Red Bull utánpótlás-programját. A DTM-től az FIA Endurance világbajnokságig minden szakágban jelen vannak, innen került a Forma–1-be Klien, Liuzzi, Alguersuari, Buemi, Chandhok, Vergne, Riccirado és legutóbb Kvyat. Ja, meg az a Vettel nevű fogszabályzós lurkó is. És ebből a programból érkezik majd meg előbb-utóbb ifjabb Carlos Sainz is.

Mateschitzcel jó ideje ismerték egymást, mielőtt a junior csapatot létrehozták volna. Ahogy a márka gyarapodott, úgy változtak a terveik is. A fiatal tehetségek felfedezése után valahol helyet is kellett nekik találni, így egy idő után adta magát az F1-es program elindítása – ráadásul ekkorra már pénzük is volt bőven. Marko a Red Bull 2005-ös belépése óta a csapat fő tanácsadója.