#172

Nfol @ 2005. július 20.

Gamer Online-os pályafutásom ezennel véget ért cikkíróként; a (volt) GO csapat átteleportált a Gamekapocsra, ahol rettentő kedvesen fogadtak új kollégáink, és ahol másfél nap alatt többet haladtunk előre, mint az elmúlt 10 hónapban.

Az IPMA-n szeretnék maradni, mégiscsak oda járok lassan három éve, ott ismerem ki magamat a legjobban és ott vannak az ismerőseim is. Igaz, mire én tegnap felkerestem a GK-t, már jópáran ott voltak közülük, némi kavarodást okozva az ottaniaknak. :-)

Természetesen most is vannak világuralmi törekvéseink - miért ne lennének? -, megvolt az első közös agyvihar (brainstorming :-), fel lettünk készítve rendesen. Éppen ezért az órákon belül elkészülő, gigantikus méretű és a kezeimre ínhüvelygyulladást hozó San Andreas végigjátszás már sosem kerül fel a GO-ra, a GK-ra viszont igen, ott legalább néhányan örülnek majd neki, talán még pár jó szóra is méltatnak a fő főnökök. :-)

Eredetileg nem ezzel akartam kezdeni, de már mindegy... Szóval benne vagyok nyakig a Half-Life 2-ben. Annak idején, amikor megjelent, egyáltalán nem érdekelt, azt hiszem éppen akkor egy bizonyos Richard Burns úr oktatott a különböző útviszonyok figyelmen kívül hagyásával elérhető legjobb teljesítmény fortélyaira, máskor meg talán a Brutii-házzal érvényesültem a Földközi-tenger partvidéke mentén... Most elővettem a játékot, és bár még csak a harmadánál járok, már most le kell boruljak a Valve előtt. Hihetetlen egy játék lett ez kéremszépen! Nem a grafikája fogott meg - pedig az is elég sokszor villant, a víz megjelenése káprázatos -, hanem a hangulata és a lehetőségei! Nagyon kevésszer éreztem ilyet eddig... Amikor késő este, a sötét szobában, fülessel a fejemen eljutottam Ravenholmba... Sötétség... Kevés muníció... Mindenütt zombik és headcrabek... És akkor a gravigunnal közéjük vágom a fűrészlapot meg a gázpalackot... Látom, ahogy az ereszcsatorna rázkódik az épület falán, amikor a Fast Zombie-k felfelé másznak rajta... Jönnek öten, nekem meg van három töltényem a shotgunban, meg 23%-nyi energiám... Közben Grigorio atya osztja őket, és arról mesél, hogy itt sosincs nyugalom... "There’s no rest in Ravenholm, son..."