Nfol · 2014. május 14.

Szünet van

Felnőttképzés 37.:

Nagy menet volt az is, amikor igyekeztem megértetni a jelenlévő anyukákkal, hogy általában azzal nem segítenek gyermekük iskolai előmenetelében, megítélésében hatékonyan, ha a gyerek saját elmondására támaszkodva, az általa elmesélt történteken felbuzdulva, az első adandó alkalommal az iskola és a pedagógus felé veszik az irányt.

És számon kérnek.

Még el is játszottuk.

Továbbá beszéltem arról is, hogy mi a villám, meg hogy a filmek és a könyvek nem feltétlenül a valóságot ábrázolják. Itt volt nagy hitetlenkedés, mert például ne mondjam már, akkor a Titanic se süllyedt el?

tampi mai írásáról ismét eszembe jutott, hogy ha ezeket a posztokat valamelyik kevésbé kreatív stand-upos – okosba! – saját történetként adná elő a hétvégi tizenkettő egy tucat haknijain, a közönség minden bizonnyal gurulna a nevetéstől.

Főleg azok, akik nem ismernek magukra.

Itt lehet puttyogtatni!