According to the Gorram Plan

Nfol @ 2013. február 2.

Avagy hogyan viszi tovább a szopórollert a lendület.

Lehetne a poszt címe In which they fail again at buying a plane ticket is, merthogy ez történt valójában. Az előző posztban megírt kaland folytatásaként ma csak azért ugrottam át utazhatnékékhoz, hogy fél óra alatt lezavarjuk a jegyvásárlást, amire a múltkor feltérképezett aknák ismeretében és a bankkártya kézközelbe kerülésével jelentős esélyt láttam körvonalazódni. Csakhogy kiderültek dolgok.

A kártya Maestro. Szuper, azzal lehet interneten vásárolni, el kell fogadniuk a finnyás briteknek, hülye angolok, angol hülyék!

Nope.

A kártya OTP-s. OTP-s Maestro kártyával az OTP honlapja szerint nem lehet interneten vásárolni. A tulajdonosnak ekkor kezdett derengeni valami egy tavalyelőtti sikertelen internetes vásárlásról ugyanezzel a kártyával. Megköszöntem neki, hogy ezt az emléket eddig visszatartotta, majd kérdésre elmagyaráztam, hogy mi a különbség a netbank és az internetes vásárlás között (röhögsz baszki, de tényleg el kellett) és hogy az előbbi megigénylésétől a kártya továbbra sem válik utóbbira alkalmassá.

Azt hiszed, ilyen nincs és ezeket én találom ki. Sajnos nem.

Másik sztori.

Az év utolsó előtti napján kerültem közelebbi kapcsolatba azzal az Acer laptoppal, ami azóta rémálmaim főszereplőjévé lépett elő. A baja mindössze annyi volt, hogy konstrukciós típushibája és az alapvető karbantartás négyévi elmaradása miatt szépen lassan megfőzte magát a videokártya és egyszercsak átváltott osztott képernyős módra, amelyből négy Mátyás király beáldozásával egy rövid időre vissza lehetett volna rántani, de a tulajdonosnak az én szavam mellett két szakvéleményre is szüksége volt, mire elhitte, hogy ezt felesleges forszírozni és inkább kezdjen új masinát keresni, mert ennek már minden perc ajándék.

Mellesleg láttatok már olyan Windows 7-et, amelyik betöltés közben a Vista sárgászöld nájtrájder-csíkját adja be?

A gépen egyetlen megmentendő dolog volt: a Skype-fiók. Amihez én sem a nevet, sem a jelszót nem ismertem. Honnan is ismertem volna? Contrary to popular belief, nem repdesek házról-házra mindenhol begyűjtve és megjegyezve az összes jelszót, ami létezik. Ezt csak azért szúrtam közbe, mert a jelszóra sajnos a tulajdonos sem emlékezett — mert minek is, egyszer megadtam, örökre meg van jegyezve, nem? —, és amikor öt nappal ezelőtt véletlenül egy tök más felhasználó profiljába jelentkezett be és pánikolni kezdett, amikor a Skype nyitóképernyőjén ott villogott az üres password mező, akkor valahogy én jutottam eszébe, mármint én meg a telefonszámom, és a beszélgetés enyhe passzív-agresszív jellege számomra azt sugallta, hogy nekem mégis tudnom kellene megmondani a jelszót, elvégre ott jártam három hete.

Mivel mára tarthatatlan lett a helyzet Skype nélkül, elbattyogtam oda is, rámutattam, hogy legutóbb ez a Windows felhasználói fiók se nem így nézett ki, se nem ez volt a júzernév, kijelentkezés után ráklikkeltem a másik fiókra, aminél elindult és magától belépett a Skype. Olyan fapofát senki nem vág, amilyet én vágtam akkor. Ja, természetesen ez még mindig a pókvíziós laptop, amin hat példányban látod azt, hogy nem látsz rajta semmit. Itt a tulaj annyira örült, hogy már nem is zavarta, hogy még mindig lövésünk sincs a nyomorult jelszaváról és jó negyedórámba került, mire minden fél megértette, miért nem ideális ez a helyzet és hogy kénytelen lesz valahogy felköhögni a jelszót, mert anélkül ugye újat sem tudunk megadni és a jelszóemlékeztetőt is cseszhetjük, mert az meg olyan címre küldi az emailt, amihez — tada.wav — nem tudjuk már a jelszót.

Azt hiszed, ilyen nincsen és ezeket én találom ki. Sajnos nem.

A jelszóra már csak amiatt is égető szükségünk volt, mert ha végre meglesz az új gép, akkor azon valahogy használni kéne majd a Skype-ot és ahhoz ugyebár nem ártana tudni a tudnivalót. Hosszas fejtörés, a létező összes szolgáltatói szerződés átbogarászása (???) és epikus mértékű ötletelés árán végül kicrafolták a jelszó első nyolc karakterét, amit én kiegészítettem azzal a kettővel, amit megsejtettem, aztán jelszót változtattam, felírtam négy külön cetlire, amik közül egyet a tulaj kezébe nyomtam, a másik hármat pedig a lakás különböző részein biztonságba helyeztem.

Már vettem a kabátomat, közben a tulaj azt latolgatta, hogy még vár egy vagy két hetet a gépvásárlással, mert elmegy még ez így annyit, de ekkor az Úristen éppen lenyúló jobbkeze úgy kikapcsolta szerencsétlen laptopot, hogy az többé el sem indult.

Holnap valószínűleg Skype-ot kell majd telepítenem egy zsír új laptopra.