#16

Nfol @ 2004. november 10.

Amit kedden írtam a CRC-ről, az mára aktualitását vesztette. Kicsit szöszöltem még a demóval, állítottam a grafikán, ettől kevésbé szaggatott, de a hangok nyolc autónál már nem voltak folyamatosak. Az irányításhoz nem nyúltam hozzá, csak most észrevettem, hogy az autón lehet tuningolni, és az alkatrészek között ki lehet választani a hajtásmódot is. Mentem pár kört előskerék-hajtással meg összkerékkel is, de a hátsókerék-hajtás tűnt a legélvezetesebbnek. Gond nélkül lehet bródszájdolni, csak arra kell figyelni, hogy időben elvegyünk a gázból, különben befordítja az orrát a kerítés felé.

A másik játéklehetőséget csak most néztem meg, ebben egy Audi Quattróra emlékeztető járgánnyal lehet poros-saras pályán menni. Három játékmód van hozzá: sima körverseny, kieséses menet és a legizgalmasabb, az ütközéses csere. Ilyenkor ugyanúgy gyorsnak kell lenni, és ütközéskor a résztvevő felek átkerülnek a másik autójába, és úgy folytatják tovább. Mókás tud lenni, amíg együtt halad a mezőny, utána csak arra kell figyelni, hogy ne engedd magadhoz közel a többieket, meg ne akadj fent a lekörözettekben.