Staircase

Nfol @ 2012. június 27.

Ez a bejegyzés hangulatában és keletkezésének körülményeiben nagyon hasonlít ahhoz a másik harminchoz, amik hosszabb-rövidebb ideje hevernek az olyan piszkozatok között, amiket egyáltalán nem szándékoztam valaha is publikussá tenni. Lehet, hogy ezt sem kellene, bár a napi szaros kenyérnek annyira pici szelete, hogy már szinte jól is esik.

Üzenetet kaptam. Nem elektronikusat, meg nem is csigapostásat, hanem csak egy mezei, lépcsőházi hirdetőfalra kanyarítottat, egyenesen a heti takarítási beosztás rám vonatkozó sorához nyilazva. Mindössze két szóból áll.

Takaritás elmaradt

Amúgy sem voltam valami nagy formában, de még ezzel együtt is érthetetlennek tűnik — nekem is —, hogy miért kúrta fel az idegeimet ez a rövid, velős megjegyzés, de biztosan katalizálta a folyamatot az a tény, hogy a nevezett takarítás megtörténtéről nekem, a partvisomnak és a felmosóvödrömnek egészen élénk, élményszerű emlékeink vannak.

A kedves, névtelen kritizálónak abban igaza van, hogy a lépcsőházat szemügyre véve valóban nem látszik sok nyoma annak, hogy bárki kitakarította volna mostanában, dehát az új autót sem viszi vissza az ember a kereskedésbe, hogy nézzék meg, milyen koszos lett, pedig csak a Bivalybasznád-Tiszaszétszaród viszonylatot tette meg tengelyi égő sárban. Persze, így végiggondolva már látom az elkövetett hibáimat.

Már amennyiben hibának számít, ha valaki nem jóstehetség. Például ha nem látja előre, hogy kora délelőtt, fél órával a felmosás befejezte után megérkezik a házhoz egy komplett költöztetőbrigád és a következő két órában jelentős kilométereket tesznek bele a lépcsőházba.

De talán már az is hiba, hogy az ember a saját és lakóközössége tagjainak dolgát is megkönnyítendő, nem rendez világkiállítást abból, hogy ő most éppen felmos, hanem eleve olyankor próbálja elvégezni a feladatot, amikor vélhetően nem fognak percenként jönni-menni. És igazán kár fáradozni azon, hogy a száradást követően mindenkinek a lábtörlője visszakerüljön a helyére, mert ha nem látják a korlátról csüngeni őket, akkor egyértelmű, hogy nem volt takarítás.

De amúgy sem használják.

Nem vagyok nagy híve a hirdetőfali üzengetés ezen formájának — főleg, hogy a tábla mellett van az én ajtóm, amin bekopogtatva megkérdezhette volna, hogy mi az ábra —, de mivel az a nagyobb hülye, aki elkezdte, én már nyugodtan folytathatom.

Például úgy, hogy hajnali négy környékén megébredve nekilátok az újabb körnek, gondosan ügyelve arra, hogy minden kínálkozó lehetőségnél alaposan odaverjem a felmosó nyelét a korláthoz, dúdolgatás közben lötyögtetem a koszos felmosólét, mintha tengeren hajóznék, a lábtörlőket a reklámoknak kijelölt gyűjtődobozra halmozom és majd mindenki szépen hazaviszi a sajátját, amikor eszébe jut, vagy megunja, hogy nincs a helyén.

Én másképp emlékszem, de csak most, csak az Ön kedvéért ISMÉT kitakarítottam.

Ui.: A lábtörlőjét a gyűjtőben találja. Elvileg.

Mindent a közjó érdekében!