Nfol · 2011. szeptember 2.

Szeptemberegy

Szerintem a károsnak minősített élelmiszerek mellett az iskolakezdést is be kellene tiltani, az legalább annyira károsan hat az emberek egészségére, mint egy vödör sós mogyoró. (Meg egyébként is, csipszadó, hát hogy néz az ki egy önéletrajzban, hogy két évig nyomtatott áramköröket vert valaki lovaglópálcával?) De semmi gond, senkit sem hagyunk az út szélén, ha más nem, berúgdosunk a kamionok elé, amíg jobb nem jut eszünkbe, mindenesetre úgy megmentünk, hogy becsinálsz. Persze lehet, hogy más oka volt a tegnapi koncentrált ökörségnek.

Heló póstás, na mi van?

Nagyapám jön délelőtt egy levéllel (ilyen buborékfóliás kis boríték, mindegy), hogy apukám nevére szól, ajánlott küldemény és a postás az utcán neki adta oda, amikor véletlenül összetalálkoztak. Mondom az remek, csak nem értem, hogy miért nem nekem adta ide, itthon voltam egész délelőtt, be sem csengetett.
— Azt mondta, hogy nem fért bele a postaládába.
Az ajánlott levél nem fért bele a postaládába. Adok időt.
— Jó, mindegy. Legalább alá kellett írni?
— Már alá volt írva.
A névre szóló kül... Adok időt.

A régebbi postásnak több sütnivalója volt. Ő csak az Összehajtani tilos plecsnivel kidekorált dolgokat kézbesítette kétrét hajtva, és kérdésre mindig elmagyarázta, hogy nem hajtotta volna ő össze, de az összehajtás miatt nem látszott a plecsni.

Menetirány, mint olyan

Autópálya-felhajtó, a magyar szabványoknak megfelelően két és fél sávnyi, gondosan felfestett, betonkorláttal körberakott, egyirányú útszakasz, erősen kanyarodik balra és emelkedik is. Az ember ugye ráfordul, gyorsít, hogy a pályára felérkezve ne az elfogyó gyorsítósávon kelljen felküszködnie magát. Három-négy kocsiból álló sor halad tehát felfelé, kellemes 80 km/h körül, amikor szemből érkezve feltűnik egy fehér Ignis, ablakon kikönyöklő atlétás sofőr mögött fehérre vált arcú családdal kitömve.

Életemben ekkorát nem fékeztem még, de sosem fogom megérteni, hogy van valakinek akkora esze, hogy ha elvéti a lehajtót, akkor az utána következő felhajtóba bekanyarodva akarjon lejönni az autópályáról, egyáltalán is, de főleg a családjával a háta mögött.

Kommunikáció

Munkaügyi Központ. Szerdán telefonálnak, hogy a legutóbbi (kb. kilencedik) találkozáskor kimaradt valami nagyon fontos irat az ő hibájukból, de készen van és csütörtökön mindenképpen el kell hozni tőlük, mert. Csütörtökön délután háromig van ügyfélfogadás; hogy a közben sikeresen elhelyezkedett és délután kettőig egy másik településen dolgozó delikvens hogy oldja meg a megjelenést, az az ő gondja. Mindegy, megoldjuk, odaérünk fél háromra (remélem nem jön majd a hero shot), kézifék, parkolójegy, központi zár. Nem jutunk be ahhoz az emberhez, akihez kellene, mert az egy szinttel lejjebb dolgozó másik illető érti az érkezésünk célját, de nem tudja, mit kellene kezdenie az egésszel (csak akkor minek tartják?), viszlát jövő héten. Nyilván részesednek a parkolási díjakból.

Eljövünk, három utcával odébb járunk, amikor jön a telefon nagyapámtól, hogy valami nő keresett a munkaügytől (az ember, akihez mennünk kellett volna), hogy akkor megyünk-e a papírért vagy mi van. A fentieken kívül ez azért is izgi, mert minden elérhetőség megvan nekik, ennek ellenére a telefonkönyvből keresték ki az otthoni telefonszámot a név és a lakcím alapján. Ügyes. Felhívjuk az embert, akihez mennünk kellett volna, elmondjuk, mi volt náluk, ő nagyon csodálkozik, persze most három óra múlt öt perccel, pénteken meg nincsenek nyitva, a kollégája igazán szólhatott volna neki, hogy őt keresik, hát nagyon sajnálja, meg minden, viszlát hétfőn.

Asszem keresek valami egészségtelent.

Itt lehet puttyogtatni!