Rapture

Nfol @ 2011. május 23.

Állok a konyhapultnál, egyik kezemben szalámis-sajtos melegszendvics, a másikban úgyszintén, csengetnek. A konyha és a lakás ajtaja egymástól talán öt méterre sincs, a szendvicsek biztonságba helyezésével együtt is odaérek az ajtóhoz tíz másodpercen belül, de eddigre még kétszer megnyomja a csengőt az Istenátka. Amúgy is nyugodt vagyok mostanában, szóval az ilyen kis semmiségekre külön szükségem van. Kinyitom, biztos fontos.

Középkorú, ismeretlen faszi áll az ajtóban, mappával és előhúzásra kész kéregető igazolvánnyal. Eleve nem értem, hogy a francba tudott a lépcsőházba bejutni (fél évvel ezelőtt pont azért lett beépítve a kódos kapucsengő, hogy ne jöhessen csak úgy be akárki — mondjuk az én kódomat általában harmadik beütésre fogadja el...), de nincs időm ezen töprengeni, mert bemutatkozás vagy érkezése céljának ismertetése helyett azzal kezdi, hogy na csakhogy kinyitotta, már háromszor csengettem.

Ebből én két dolgot szűrtem le:
1. A számítása kétségkívül hibátlan.
2. A hozzáállása kétségkívül hibás.

Mint mondtam korábban, nagy igényem van bunkó matekzseni házalókkal történő társalgásra, meg ugye a melegszendvicsek, szóval elővettem legudvariasabb avatáromat, higgadtan közöltem az úrral, hogy egyszer sem kellett volna, aztán becsuktam előtte az ajtót.

Ezek után csoda, hogy május 21-én nem emelt fel magához az Úristen?