Irigylem a baglyokat

Nfol @ 2010. november 25.

Persze nem a táplálkozási szokásaik miatt, hanem mert a nyakuk 360 270 fokban is képes fordulni (a fejükkel együtt!), míg az enyém jelenleg maximum húszban (minden irányban, összesen) és már akkor is nagyon nem jó.

Kedd délután és este sikerült annyit görnyedeznem, hogy lefekvéskor már tiltakozott a nyakam a rotáció ellen. Ez a jelenség szerda reggelre elmúlt, aztán a délelőtt folyamán egy azóta többször megbánt, elhamarkodott mozdulat eredményeképpen visszatért, mostanra meg annyira kikupálódott, hogy bármely TPS-játék szereplőjéhez hasonlítok egy kicsit, amennyiben a törzsből fordulás a körültekintés kívánatos és egyetlen lehetséges megoldásává vált. Ugyanakkor rettentő megfontolttá váltam, ez a dolog nettó és teljesen magán jellegű haszna.

Úgyhogy akkor is így kellett fordulnom, amikor lefotóztam az alábbi képet, mely ékes bizonyítéka annak, hogy az arculattervezés csupán a lusták áltudománya:

Fordászat és kozmetika

There, I fixed it!