Nfol · 2010. június 28.

Monitort a bírónak!

Megint fociról lesz szó. Aki már unja, annak beírok egy igazolt hiányzást és lehet menni a büfébe. Vasárnap annyi történt, hogy délután az angol válogatottat Németország négy góllal, a bírói hármas pedig a maga mínusz egy találatával kiütötte a vébéről, míg este az argentinok kétméteres lesgólját minősítették szabályosnak a játékvezetők. A farok rosszabbik végén tartózkodó felek és úgy általában a futballdrukkerek a videobíró rendszer használatát kérik számon a FIFA-n, a szervezet azonban nem mutat hajlandóságot az újítás bevezetésére.

Valahol mindkét fél álláspontját érteni vélem, elmondom, miért.

A csapatok szempontjából előnye és hátránya egyaránt lenne a dolognak. Az előny abban áll, hogy az ellenfél adott esetben nem fog lesből gólt rúgni, nem adnak majd lapot, szabadrúgást vagy tizenegyest műesésért, tisztább lehet a játék. Ugyanakkor nem tudnák a taktikát ennyire a védők mögül kilépő csatárokra építeni, nem lehetne az apró kis trükkökkel szabadrúgáshoz jutni meg a bíró sem enné meg a mezőnyben kierőszakolt szabálytalanságokat. Pedig ezek régóta hozzátartoznak a futballhoz, nyilván ragaszkodik is hozzájuk mindenki, amíg meg nem szívja.

A játékvezetők — merthogy a pályán a FIFA-t ők képviselik — szempontjából is kettősség jellemzi a videobíró intézményét. Náluk is pozitívum volna, ha a mérkőzés eredményét jelentősen befolyásoló döntések meghozásakor lenne egy mankójuk, egy egzakt bizonyíték arra, ami valójában történt, a tények ellenében hiába fújolnának azok, akik másképp látták. Javulna a bírók minősítése, hiszen a felvételek visszanézése alapján nagyon nehéz lenne téves döntést hozniuk. Csakhogy a bírónak enélkül is rengeteg felelőssége van a pályán és bárki elképzelheti, hogy milyen lefolyása lenne egy meccsnek, ha bármely játékvezetői ítéletet követően a játékosok követelni kezdhetnék a videobírót. Most is számos eszköz létezik a játék szétdarabolására, szerintem nem kell még egy.

Aztán az is ott van az egész mögött, hogy a foci az a sport, amelyben az elmúlt évtizedekben a legkevesebb játékot érintő szabályváltoztatást vezették be (hirtelen a lesszabályon kívül más nem ugrik be), talán a FIFA ódzkodásának is az a legfőbb oka, hogy nem tartják igazságosnak a bírói tévedések lehetőségének elvételét a játékból: ha annak idején nem fújták le Maradona híres kezezős gólját, ha a franciák Henry kézzel levett passzával jutottak ki a vébére az írek ellenében, akkor nem lenne fair most elvenni Argentínától a lesgólt, vagy ilyesmi. Továbbá azzal is védhetik az álláspontjukat, hogy a bíró tévedése, bármennyire nyilvánvaló legyen is, sem az angolok, sem Mexikó eredményét nem befolyásolta, hiszen egyik válogatott sem azzal az egy szabálytalan találattal kapott ki az ellenfelétől; természetesen erre kapásból azt mondom én magam is, hogy rendben van, a hibás döntéskor ezt nem tudhatták előre és az sem volt borítékolható, hogy az angolok nem húzzák ki döntetlennel a tizenegyesekig.

Szóval itt tart most, hétfőn délután a nemzetközi futballvilág (illetve nem, mert közben a hollandok is negyeddöntősök lettek), még szerencse, hogy ez nem a Forma-1, ahol minden futam után pontosítania kell az FIA-nak egy-két szabályt. De őket majd holnap veszem elő. Roló.

Itt lehet puttyogtatni!