F1’2010: Isztambul

Nfol @ 2010. június 3.

Formula1 2010 Istanbul

Azon gondolkoztam, hogy a Vettel és Webber közötti koccanás után lehet-e bármelyikőjüket is hibásnak nevezni. Ja persze, lehet, idióta vagy, Seb, neked nem volt jó az a biztos 18 pont, bántotta a karmádat, hogy harmadik alkalommal is csak Webber valagát látod egész futam alatt — bár ezúttal már legalább azt láttad —, arra meg nem gondoltál, hogy neki kedves az az első hely és nem fogja neked odaadni csak úgy. Csak hát ez autóverseny, még akkor is, ha egyesek közben végig beakasztott húskampókról regélnek, és nem versenyző az olyan, aki ezt a helyzetet nem próbálta volna meg kihasználni. Más kérdés, hogy akármennyire megtervezte is, a manőver úgy nézett ki, mintha minden mindegy alapon ráhúztak volna egymásra, aztán ez lett belőle, le fognak titeket cseszni a buszban; a McLarennél meg ugyanezt megcsinálta Hamilton és Button kétszer, csak nekik szemmel láthatóan szerencséből több jutott arra a napra, aztán a sajtóban annyiszor emelik őket piedesztálra, hogy már szinte unják a magasat.

Egyébként szörnyen unalmas volt a verseny, szerencsére nem egyedül néztem, máskülönben elkezdtem volna én is az esőnek drukkolni a kommentátor urak példáját követve.