#128

Nfol @ 2005. május 19.

Mivel tegnap nem tudtam rendesen haladni a programokkal, ma délelőtt kellett befejeznem őket. Tök jó móka volt, mert mire kijavítottam egy hibát, addigra lett egy újabb. Gyakorlaton bemutattam őket, már amelyik működött. Aztán volt némi lyukasórám angol előtt, a szokásos K/4-beli elfogalatság mellett döntöttem most is. Angolra nem készültem semmit, nehogymár utolsó órán is kelljen valami komolyat csinálni... Hát kellett. Először is tíz percig kellett bizonygatnom a tanárnak, hogy kedden megírtam a kérdőívet és a dolgozatot is, pedig ott ültem az orra előtt. A félév során odáig fajult a helyzet, hogy simán visszaszólunk, ha nem tetszik valami, neki meg ez a hozzáállás nem tetszik - nekünk sem tetszik az övé. Már gimnáziumban is utáltam azokat a tanárokat, akik úgy gondolták, hogy az ő tárgyuk a létezhető legfontosabb és azon kívül más tárgyak vérre menő dolgozatai piszlicsáré ügyek csupán, így nyugodt szívvel írattak földrajz témazárót olyan napon, amikor például történelemből és matematikából is témazáró volt. Nem csoda, hogy Rovny urat sem tudom a szívembe zárni, miután bejelentette, hogy szeretné jövő héten kedden látni a fullos fordítási munkánkat. Egészen udvariasan megjegyeztük, hogy azt ugyan lesheti, mert a. mindenki ezerrel zéházik, b. senkinek nincsen olyan állapotban a fordítása, hogy be merné mutatni, c. különbenis. Ennek örömére válogatott nehézségű feladatokat bányászott elő a nejlonszatyrából - ezzel a szatyorral egyébként tökéletesen életre kelt egy régi poént, mert a szatyorban van egy kisebb szatyor, amiben van egy még kisebb szatyor, amiben van egy filctoll, és amit emiatt sosem talál meg, amikor kellene neki.

Este megszereztük a délutáni progzéhá feladatlapját, otthon neki is álltam a megoldásnak, és én lepődtem meg a legjobban, amikor alig másfél óra alatt megoldottam az egészet. Már kezdtem reménykedni, hogy hátha holnap is ilyesmi lesz, amikor mi írunk...