Hajrá nénik!

Nfol @ 2010. március 29.

Nem tudom, melyik rosszabb érzés: hogy fél órát kellett malmozni a folyosón, mire végül megérkezett a tanár a teremhez, vagy hogy mindezt abban a pillanatban tette, amikor éppen megindult volna a népes közönség (9 fő) hazafelé "úgyse lesz már megtartva!" felkiáltással.

Aztán két órával később volt a fájóan őszinte úriember is a buszon. Bár nem szabad senki felett a pontos körülmények ismerete nélkül ítélkezni, esetében megalapozta az enyhe ittasság gyanúját ama tény, hogy amikor felszállt a buszra, a lenyugvó nap vörösbe hajló, barátságos korongja mellett előkerült egy másik, kicsit kisebb, kicsit nagyon kevésbé barátságos, de színben egyértelműen azonos árnyalatú gömb, amely történetesen egybeesett a fájóan őszinte úriember kobakjával, aki a fájóan őszinte jelzőt azzal érdemelte ki, hogy az utastérben végigcsoszogva mindenkihez volt néhány kedves szava, például hogy neki senki ne adja át a helyét, nem olyan öreg még ő, meg hogy vénkorára megszerette a fiúkat, de csak a szépeket, még kacsintgatott is mellette. Elég határozott csend állt be a környéken erre a coming outra, de mint tudjuk, a szuperhősök a semmiből tűnnek elő, egy nyugdíjas nénike, akinél éppen elismételte volna a fentieket, rákontrázott azzal, hogy "akkor magának most még jól is jön, hogy nincs hová leülnie". Ennek hatására a leszállásjelző pontmátrixán a STOP helyett megjelent egy szolid OH WAIT! felirat, a szerencsés leszállóknak meg legelső dolga volt, hogy a járműről lelépve szarrá röhögjék magukat.