Nfol · 2005. május 11.

#121

Figyeljetek, találós kérdés következik! Ha szerda van, és megyek tesiórára, akkor mi van? Esik az eső! Végeztem ezzel kapcsolatban egy kis kutatást, és arra a következtetésre jutottam, hogy régen a "majd ha piros hó esik" helyett a "majd ha szerdán esik"-et használták a lehetetlen dolgok bekövetkeztének meghatározására. Egészen addig, míg a világ úgy nem döntött, hogy kicseszik velem, és minden szerdán 10 óra körül esni fog az eső. Tulajdonképpen miattam van piros hó is...

Mindegy, mindenképpen be kellett mennem, hogy be tudjam hozni csekélyke elmaradásomat. Mire odaértem, elállt az eső, viszont a betonpályán kb. két centiméter vastag vízfelület volt elterpeszkedve, ami nagyban elősegítette ugyebár a pontos mozdulatok bemutatását és a kerítés előtti megállást.

Azután hazaértem, megfürödtem és nekiálltam a vasárnap, otthon, magnóról számítógépre vett albumokat szétvagdosni, kiegyenlíteni, konvertálni és visszahallgatni. Először úgy gondoltam, hogy a háttérben futó Winamp nem fogja zavarni a vágást, de rá kellett jönnöm, hogy az ember mindkét fülén hall mindent, még akkor is, ha más-más fejhallgatót is tesz a jobbra és a balra. Asszem feltöltöm az akksikat és megyek alszom egyet, megint lóg az eső lába (de legalább nem büdös :).

Matek érettségi is to be terminated, állítólag csak azokkal íratják meg újra, akiknek a felvételijéhez kell, a többiek viszont kérhetik az év végi jegyüket is érettségi eredményként. Magyar Bálint (vagy ahogy Tomcat nevezi, HungaroValentin :) pedig közölte, hogy ő nem mond le, mert ő nem felelős a történtekért. Én elhiszem neki készséggel, de akkor mutassa meg azokat, akik tényleg felelősek ezért.

Lezuhant Kecskemét mellett egy MiG-29-es vadászgép, a pilóta katapultált. Szemtanúk szerint a kis magasságon végzett gyakorlórepülés közben az egyik hajtómű kigyulladt, a pilóta leállította a motort, de újraindítani nem tudta, így egy rét fölött katapultált. Jellemző az RTL híradójára, hogy a műsorban a következő hangzott el:

"A gép fedélzetén egyedül tartózkodó pilóta katapultált."

Ebben az a vicces, hogy legjobb tudomásom szerint a MiG-29-esekben nincsen navigátor a fedélzeten, csak a pilóta. A pilóta egyébként több repülős bemutatón és versenyen vett már részt, díjat is nyert MiG-29-essel, ennek ellenére azzal kezdték a vizsgálódást, hogy elrontott-e valamit? Igen, azt, hogy nem az okostojások bunkerére zuhant.

Végül íme egy eddig elhallgatott momentum a Csillagok háborúja eseményeinek sorából:

Ez mindenesetre megmagyarázza, mit keresett Yoda a Dagobah mocsárbolygón. Have fun!

Itt lehet puttyogtatni!