#118

Nfol @ 2005. május 8.

FTC-Debrecen 0:0 az Üllői úton, érik a DVSC első bajnoki aranyérme, szakértők szerint ezt már nehezebb elveszíteni, mint megtartani. Aztán meg F1, Barcelona. Raikkönen bizonyára feltette a gulyáslevesét főni a rajt előtt és azért sietett annyira, mert nem akarta túlfőzni a húst és a zöldségeket a fazékban; akárhogyan is, ez a srác most nagyon ott volt fejben, és végre az autó is partner volt. Alonso közelébe sem tudott kerülni Kiminek, és ő sem volt annyival gyorsabb a többieknél, mint eddig. Trulli lett a harmadik, Ralf a negyedik, a Toyota is megérdemli a kalapemelést, stabilan ott vannak az elején a mezőnynek. A Ferrari meg továbbra is bukdácsol, csakhogy a Bridgestone gumikon kívül nem lehet másra fogni a gyenge szereplést. Schumi két kör alatt kétszer kapott defektet, Barrichello meg nem tudott mit kezdeni még Massával sem. Jean Todt is leszokott a csücsörítésről, Ross Brawn nem eszik banánt a futam alatt és Schumacher sem ugrik fel a levegőbe a pódiumon.

Az előbb néztem végig a Wasabit és a Heti Hetest. A Wasabit még nem láttam ezelőtt, érződik rajta a szokásos francia jelleg, Luc Besson és Jean Reno nem először dolgozik együtt és a francia - japán közreműködést is láttuk már párszor, mégis szórakoztató darab sikeredett ebből. Az elején a diszkós események meg főleg jók, csak lassan ki kellene találni valami újat a munkamániás zsaru + kicsit lökött segítőtárs felálláson kívül is. Habár, ha egyszer bejött - márpedig bejött, lásd a Taxit és annak folytatásait vagy a Bíbor folyókat -, akkor bejön az máskor is.

Az előbb már hosszasan ecseteltem a nap további eseményeit, ettem közben házi sütésű szalámis-sajtos pizzát, de egyszercsak elment az áram, én meg ültem a tök sötétben tíz percet, mivel nehezen áll át a szemem a monitor fényéről a nulla megvilágítású szobára. Ráadásul a bal kezem is be van kötözve a szerdai pohárzúzás miatt, az egyik seb elkezdett hólyagosodni és eléggé fájt is; körülményes így bármit is csinálni a puszta létezésen kívül. Most meg 0:21 van, Static-X-et hallgatok, remélem a szomszédok nem hallják, nem szeretnék reggel leávgott lófejet találni az ajtó előtt a lépcsőházban.